Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dragnea: Még sosem kaptak ennyi pénzt a költségvetésből a helyi közösségek

Dragnea: Még sosem kaptak ennyi pénzt a költségvetésből a helyi közösségek Románia

Románia történetében még nem volt akkora költségvetése a helyi közösségeknek, mint az idén: körülbelül 77 milliárd lej – közölte szerdán Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

„Win-win szituáció a helyi hatóságoknak: többet kapnak a szegények, anélkül, hogy a gazdagok veszítenének. A helyi közösségek 2019-es költségvetése az eddigi legnagyobb lesz Románia történetében: körülbelül 77 milliárd lej, tehát közel a fele az állami büdzsének, ami 164,5 milliárd. A helyi tanácsok megtartják a jövdelemadókból befolyó teljes összeget és 11 milliárdot kapnak a kormánytól a TVA-részesedésekből” – írta Dragnea a Facebookra.

Hozzátette: egyetlen megye sem kap kevesebbet 400 lejnél lakosonként, míg az elmúlt költségvetésben ez az összeg 250 lej volt lakosonként. A polgármesteri hivatalok minimum 1200 lejt kapnak lakosonként (a tavalyi 750 lej/lakoshoz képest). A polgármesteri hivatalok – kérésüknek megfelelően – megtarthatják a bevételeik 60 százalékát, a maradék 40 százalékot a megyei tanácshoz utalják át, ahonnan 20 százalékot visszautalnak majd kiegyenlítésként a helyi hatóságokhoz – olvasható a PSD-elnök bejegyzésében.

Hirdetés
Hirdetés

Azt is hozzáteszi, hogy a decentralizáció eredményeképpen a helyi tanácsoknak egy sor költséget át kell vállalniuk a kormánytól, de így is 9 milliárd lejjel több pénzből gazdálkodhatnak, mint az előző években.

„Mostantól az ő kezükben lesz a kenyér is, a kés is, és ez arra kötelezi őket, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak a lakossággal szemben: több takarékosságra lesz szükség a kiadások fedezésénél és több pénzt kell majd a közösség által elvárt befektetésekre fordítani” – állítja Dragnea.

Szerdán a kormány épületéhez érkezett a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetségének (AMR) egy küldöttsége, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnökkel tárgyaljon a 2019-es állami költségvetés tervezetéről. A delegációt az AMR elnöke, Bukarest harmadik kerületének polgármestere, Robert Negoiţă, Gabriela Firea fővárosi főpolgármester, Emil Boc kolozsvári polgármester, továbbá Adrian Dobre ploieşti-i és Gheorghe Falcă aradi polgármester alkotja. Robert Negoiţă azt mondta, azért döntöttek úgy, hogy elmennek a kormányhoz, mert a pénzügyminiszter keddi ígérete ellenére szerda délig nem kaptak választ a költségvetéssel kapcsolatos kérdéseikre.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük