Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Döntő házként fogadta el a szenátus az RMDSZ oktatási törvénytervezetét

Döntő házként fogadta el a szenátus az RMDSZ oktatási törvénytervezetét Románia

Az oktatási rendszerre vonatkozó jogszabálycsomagot fogadott el hétfőn döntő házként a szenátus plénuma. A javaslatot az RMDSZ dolgozta ki, a felsőház 79 támogató szavazattal és 36 tartózkodás mellett fogadta el azt.

Hirdetés
Hirdetés

Egy RMDSZ közleményben tájékoztatott a tervezet részleteiről. A jogszabály előírásai az államelnöki kihirdetést követően léphetnek érvénybe.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint a tervezet egyik legfontosabb rendelkezése, hogy csökkenti a minimális osztálylétszámot. Szórványvidéken és a vidéki iskolákban már tíz diákkal is indulhat magyar osztály, eddig ehhez legkevesebb tizenkét diákra volt szükség, és az osztályok maximális létszáma is csökken, hogy a tanár kevesebb diákkal, hatékonyabban dolgozhasson. Elemiben eddig egy osztályban akár 25, gimnáziumban 30 diák is lehetett. Az új előírások szerint elemiben a diákok száma nem haladhatja meg a 22-t, gimnáziumban pedig a 26-ot.

A frakcióvezető elmondta: a tanügyi kerettörvény azt írja elő, hogy a nyelvi kisebbségeknek joguk van a számarányos jelenlétre az oktatási intézmények vezetőségében. Ezt a törvény által szavatolt lehetőséget most kötelezővé teszi az új módosítás.

Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor, a felsőház oktatásügyi bizottságának alelnöke elmondta: a tervezet a bölcsődei és óvodai oktatásra, a délutáni iskolára (afterschool), és a meleg ebéd programra vonatkozó előírásokat tartalmaz.

Egy korábbi törvénymódosítással az RMDSZ azt kérte – emlékeztetett a szakpolitikus – legyen kötelező az óvodai oktatás. ‘A ma elfogadott tervezet pontosít az óvodai oktatást szabályozó törvényes kereten. A tervezet előírja: a dadát elismerik kisegítő személyzetként, és az ezzel kapcsolatos költségeket beleszámolhatják az óvoda költségvetésébe, megoldva ezzel a dadák fizetésének gondját’ – részletezte a szenátor.

A tervezet ugyanakkor megoldást nyújt a szülők számára is, akik visszatérnének dolgozni a két éves gyermeknevelési szabadságról, hiszen az elfogadott javaslat szerint különleges esetekben már két éves kortól óvodába írathatják gyermekeiket.

A gyermekeiket egyedül nevelő szülök, és a szociálisan hátrányos helyzetű családok előnyben részesülhetnek a bölcsődei beiratkozáskor. A javaslat előírja: különleges esetekben, a helyek függvényében az önkormányzat is módosíthat a beiratkozási kritériumokon úgy, hogy a munkába visszaálló egyedülálló szülő előnyben részesül majd a bölcsődei beiratkozásnál, amennyiben a helyek száma korlátozott.

A havi 50 lejes bölcsődei és óvodai beiratkozáskor kiutalt értékjegy-rendszerhez is hozzájárulhatnak a helyi önkormányzatok. Az értékjegyeket a hátrányos helyzetű családok a szükséges ruházat, tanfelszerelés és élelmiszer beszerzésére költhetik.

Meleg étel és délutáni oktatás

A módosítás előírja, 2030-ig az afterschool programot és a meleg étel programot kötelezően ki kell terjeszteni minden iskolára. Az RMDSZ módosítása lehetővé teszi, hogy a szülők kezdeményezésére is indítsanak úgynevezett délutáni iskola programot. Egyesületeket hozhatnak létre, amelyek délutáni oktatást bonyolítanak, és más tanintézményekből érkező tanárok is taníthassanak ezeken a foglalkozásokon – olvasható a szövetség közleményében.

A szaktárcának engedélyt és költségkeretet kell biztosítania minden olyan iskola számára, amely rendelkezik a szükséges feltételekkel ahhoz, hogy meleg ebédet nyújtson a diákoknak, azaz megteremtette a szükséges feltételeket egy étkezde működtetésére. Azokban az iskolákban, ahol nincs erre lehetőség, hideg élelmiszercsomagot kapnak a diákok. Az erre fordított, egy főre eső költség nem lehet 7 lejnél kisebb, a költségeket a minisztérium az önkormányzatnak utalja át, az önkormányzat pedig hozzájárulhat ehhez, amennyiben rendelkezik a szükséges fedezettel.

A törvénymódosítás megteremti annak a lehetőségét, hogy minden diák anyanyelvén felvételizhessen az egyetemre, továbbá az iskolapszichológus foglalkozását szabályozó, sokat vitatott rendelkezésen is javít. Az elfogadott RMDSZ-es módosítás értelmében ezután az eddigi 800 diákhoz képest, minden 500 diák után alkalmaznak egy iskolapszichológust.

Ingyenesen utazhatnak a diákok

Az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítást a felsőházi szakbizottsági munkálatok alatt több pontban egészítették ki. Így a tervezet azt is előírja, hogy az eddigi 50 százalékos kedvezményhez képest az iskolások ezután ingyenesen utazhatnak a településen belüli tömegközlekedésben, illetve a megyén belül és a megyék között szállító, államilag működtetett autóbuszokon és vonatokon. Az ingázó diákoknak évi 52 menettérti utazásra biztosít finanszírozást a szaktárca amennyiben bentlakásban, vagy albérletben laknak.

Ugyanakkor ingyenes múzeumi, színház- és operabelépőket, kulturális rendezvényekhez való ingyenes hozzáférést biztosít az elfogadott törvénymódosítás.

A tervezetbe foglalt összes rendelkezés az állami, a felekezeti, és az akkreditált magánoktatásra is vonatkozik. A tervezet kidolgozója Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei képviselője és Novák Csaba Zoltán, a Szövetség Maros megyei szenátora – tájékoztat a közlemény.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 11., 17:22
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Tehát az RMDSZ ne javasoljon semmit, mert ékes magyar nyelven ezt úgy nevezik, ha van sapka, ha nincs, jaj a nyuszikának. Ne legyen magyar osztály, ne legyen meleg étel, hogy a szolgálatos udemerájozó – na, mit is tehessen? Valamit úgyis kitalál. A koronavírust könnyebb legyőzni, mint az udéméré- fóbiát. Szegény emberek…

  • User
    Dátum: 2020. február 11., 18:39
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kampány szagú blab, blab, 2030ig? 2060ig sem lesz ebből semmi, ha csak a szülők nem nyúlnak zsebbe: after school”
    Ez a cikk , hír csak ábrándozgató, álmodoztató àlom, a valóságtól távol áll. Szülőket szédítő blab blab…