Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Dohányoztak és italoztak a miniszterelnök születésnapján egy kormányirodában

FRISSÍTVE: Dohányoztak és italoztak a miniszterelnök születésnapján egy kormányirodában Románia

Egy, a világhálóra felkerült fénykép tanúsága szerint számos törvényi előírást is megszegett a napokban Ludovic Orban miniszterelnök és kormánya több tagja – számolt be a Krónika. A kormányfő bevallotta: a születésnapját ünnepelték.

Hirdetés
Hirdetés

Az újságírók, valamint szociáldemokrata politikusok által a közösségi oldalon pénteken megosztott fényképfelvételen a kormányfő látható kabinetje négy tagjának társaságában. Ludovic Orban füstölgő cigarettát tart a kezében, Bogdan Aurescu külügyminiszter szivart, Virgil Popescu gazdasági tárcavezető tömény italt (vélhetően whiskeyt) tartalmazó poharat, ugyanakkor az asztal túlsó felén Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes és Lucian Bode közlekedési miniszter látható.

A kormány öt tagja közül egyedül Turcan hord maszkot, de ő is az állára csúsztatva, ugyanakkor számos védőmaszk látható az asztalokon heverve.

Ugyanakkor az iroda nagy asztalán boros- és sörösüvegek is feltűnnek, továbbá szeszes itallal teli poharak. Az Orban-kabinet tagjai több törvényi előírást is megszegtek: nem viseltek maszkot zárt térben, nem tartották tiszteletben a távolságtartási szabályokat, továbbá zárt helyen dohányoztak.

Ludovic Orban miniszterelnök pénteken este a Mediafax hírügynökség kérdésére elmondta, a felvétel a születésnapján (május 25) készült, amikor több kollégája 15 óra után meglepetésnek szánva felköszöntötte, ő pedig megvendégelte őket. „Megvendégeltem őket, ezért láthatók tányérok az asztalon. Megkínáltam őket egy kis harapnivalóval, egy pohár sörrel, whiskeyvel. Azért nem volt maszk rajtunk, mert épp elfogyasztottuk az ételt” – nyilatkozta Ludovic Orban.

A miniszterelnök megerősítette, hogy dohányoztak is, elismerve, hogy hibáztak, majd hozzátette: ha kell, vállalja a felelősséget, és kifizeti a büntetést. „Tévedni emberi dolog, sokunkkal megesik” – jegyezte meg a miniszterelnök.

FRISSÍTÉS: Megbírságolták a miniszterelnököt

Összesen 3 ezer lejre bírságolták meg Ludovic Orban miniszterelnököt zárt térben való cigarettázás és a maszkviselés elmulasztása miatt – tájékoztat szombati közleményében a kormány.

„A miniszterelnök úgy véli, hogy a szabályok mindenkire egyformán érvényesek, a betöltött tisztségtől függetlenül, és a szabálysértést a törvény által előírt módon kell szankcionálni, kivételezés nélkül” – áll még a kabinet közleményében.

E szerint Ludovic Orban már ki is fizette a bírságot a www.ghiseul.ro platformon keresztül.

FRISSÍTÉS 2: Bírságot kapott öt kormánytag

Bírságot róttak ki a kormány öt tagjára zárt térben való cigarettázás és a maszkviselés elmulasztása miatt – közölte szombat este a bukaresti rendőrség.

A tájékoztatás értelmében a kabinet két tagját egyenként 3000 lejre büntették meg zárt térben való cigarettázás és a maszkviselés elmulasztása miatt, további két kormánytag egyenként 2500 lejes bírságot kapott a maszkviselés elmulasztása miatt, egy másik kormánytagot pedig ezer lejre büntettek meg a védőmaszk nem megfelelő viselése miatt.

(Krónika/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 31., 13:04
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az a hölgynek öltözött kormánytag hajtotta fel elsőre a sörét! Asta da!!!😆😆😆 Turcan betyár nő! A pasikat kiissza! Az orosz vodkához szokott!!!😂🤣
    Ludovik nem úgy néz ki mint aki eddig 3.000 lejből tengődött!!! Amúgy mit várjunk a néptől?! Szép látvány a hosszabbító is! Nálunk is így néz ki amikor használjuk a betonkeverőt!!!
    Igénytelen balkáni csürhe, a csóré asztalon mint a disznók! Otthon is arra borították ki a puliszkát!😆
    MONDJANAK LE, EZ A MINIMUM!!!
    Munkahelyén és azon kívül olyan példaértékű viselkedése kellene legyen mint egy jobbacska líceumban a diáknak, hogy a papot,tanárt ne keverjük bele! Nemrég italozásért egy diákot kicsapták 1 Sztgyi líceumból!!!!

  • User
    Dátum: 2020. május 31., 17:18
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ezt a kepet kinagyitva,minden megyebe az utak melle kiallitani.A „sok paraszt”otthon ul,szajmaszkot visel,tavolsagot betartja es kussol,mikozbe a borfotelbe folkapaszkodott jott mentek dozsolnek es Sz.rnak az altaluk kotelezonek mondott intezkedesekre.A lemondasuk a minimum lenne!!!Es csak 3000 lejes buntetes amig masokat 20000 lejre buntettek a rend’eber’orei.

  • User
    Dátum: 2020. május 31., 22:02
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nagy figura mint a főnököm! Cigi cigi után, délre meg megy az asszony utána, mert nehezen venné az akadályokat a város utcáin jó pár pohár konyak után!🙄

  • User
    Dátum: 2020. június 2., 6:24
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Amíg ezzel foglalkozunk, felejtjük, hogy a megadott irány csak lefelé mutat… Még a cipője sem szimpatikus, de tényleg ez a legnagyobb kicsúszása Ludolajoskának???😜