Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Decentralizálni kell!

Decentralizálni kell! Románia

Kovászna Megye Tanácsának meghívására érkezett Háromszékre az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa önkormányzati szakbizottsága, amely tegnap tartotta kihelyezett ülését, míg ma nemzetközi konferenciát tartanak Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban címmel, áll a megyetanács sajtóirodája által kiadott közleményben.

 

Az RMDSZ már 28 éve elkötelezetten szorgalmazza Romániában a decentralizáció valós megvalósítását, emelte ki a bizottsági ülés megnyitóján. „(…) Olyan jogkeretre van szükség, amely szavatolja, a decentralizáció eredményeként a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és ezek gyakorlatba ültetését. (…) Elfogadhatatlan az az állapot is, amikor Romániában törvényellenesnek tekintik azt, ha egy helyi önkormányzat többletjogokat határoz meg és akar biztosítani a nemzeti kisebbségeknek az általános törvényekhez viszonyítva. Ezek a helyzetek ellentmondanak az Európai Kisebbségi Keretegyezménynek és a Nyelvi Chartának. Egy önkormányzat csak akkor tud erős lenni, ha ő maga dönt azokban a kérdésekben, amelyek őt érintik” – hangsúlyozta Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Hozzátette, úgy véli, az Európa Tanács akkor lehet valóban megfelelően erős intézmény, hogyha a testületei között, akár ilyen kérdésekben is van egy intézményes erős kapcsolat.

– Meg kell erősítenünk az Európa Tanács és az Európai Unió közötti együttműködést, viszonyrendszert, ugyanis azt látjuk, hogy az EU nem vállalta a kisebbségek jogaira vonatkozó ET ajánlásokat, normákat – fűzte tovább a gondolatkört Winkler Gyula. Az RMDSZ ezért dolgozta ki az európai polgári kezdeményezést, a Minority Safepack-et több mint 1,2 millió kisebbségben élő személy támogatta – fejtette ki az EP-képviselő.

Romániában erős regionális identitással rendelkező térségek vannak, sajnos a 42 megyés közigazgatási rendszer semmilyen szinten nem ismeri el és nem is segíti a nagyobb régiók fejlődését, mutatott rá Grüman Róbert, aki szerint ez az elzárkózás nem segíti az ország más nagy történelmi, hagyományos régióit sem. „ (…) Én hiszek abban, hogy ennek a testületnek (az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának – szerk.) a szerepe meg fog erősödni, és előbb utóbb a román államnak is fel kell ismernie, hogy a régiós törekvések nem jelentenek veszélyt az állami struktúrákra, hanem kiegészíthetik egymást, erősíthetik egymást. Erre tart ma Európa, és erre kell tartania Romániának is” – emelte ki Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki idén az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöki tisztségét is betölti.

Minden régió egyedi a maga nemében, hangsúlyozta Gudrun Mosler-Törnström, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának elnöke, aki szerint ennek a testületnek az a feladata, hogy egymástól tanuljanak, átvegyék a jó gyakorlatokat. A befogadó társadalom alapját a helyi és regionális identitás képezi, és ebbe a nyelvhasználat is beletartozik, jegyezte meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük