Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: olyan Romániára szavaztam, amelyik előre tart, nem hátrafelé

Dăncilă: olyan Romániára szavaztam, amelyik előre tart, nem hátrafelé Románia

Az előre tartó Romániára szavazott – mondta a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje, Viorica Dăncilă, miután vasárnap leadta voksát az elnökválasztás második fordulójában.

Hirdetés
Hirdetés

„Olyan Romániára szavaztam, amelyik előre tart, nem hátrafelé, nem az olyan idők felé, amikor nem voltak jogaink, nem volt szabadságunk, mert a teljes hatalom egyetlen ember kezében összpontosult” – fogalmazott Dăncilă, miután voksolt a bukaresti Sfântul Sava Főgimnáziumban kialakított szavazókörzetnél.

Hozzátette, olyan cotroceni-i mandátumra voksolt, amely „nagyobb részvállalást, több munkát, a román nép és a nemzeti érdek iránti több tiszteletet és odaadást” hoz majd.

Rámutatott, a vasárnapi szavazás nagy fontossággal bír, hiszen megalapozhat „egy másfajta jövőt Románia számára”.

A külföldi szavazókörzetekben az első fordulóban jegyzettnél nagyobb részvétel kapcsán a PSD jelöltje azt mondta, „nagyon jó”, hogy ez történik, hiszen azért vezették be a háromnapos szavazást, illetve a levélszavazás lehetőségét, hogy a diaszpórában élők minél nagyobb arányban járuljanak az urnákhoz.

A PSD jelöltjét férje, Cristinel Dăncilă, valamint kampányának vezetője, Lia Olguţa Vasilescu is elkísérte.

„Azért támogatom őt, mert jó román, szereti Romániát” – mondta Cristinel Dăncilă.

Viorica Dăncilát többtucatnyi szimpatizánsa várta a szavazóhelyiség előtt, akik azt kívánták neki, hogy nyerje el az államfői mandátumot.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások