Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: normális dolog a tüntetés, de civilizált körülmények között kellene tiltakozni

Dăncilă: normális dolog a tüntetés, de civilizált körülmények között kellene tiltakozni Románia

A demokráciában normális dolognak számít a tüntetés, azonban civilizált körülmények között kellene tiltakozni, jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő pénteken Zilahon, arra utalva, hogy az ország különböző településein az utóbbi időben tett látogatásai során több helyen tüntetők fogadták.

A Zilahra látogató kormányfőt tüntetők egy csoportja várta a városközpontban a következőket skandálva: „Büntetőügyesek nélkül!”, „Szégyelljétek magatokat!”, „PSD, a vörös pestis”. Az egyik tüntetőnél egy temetkezési koszorú volt, amelyen ez állt: „A halottak nem szavaznak”.

Hirdetés
Hirdetés

„A demokráciában normális dolognak számít a tüntetés, azonban civilizált körülmények között kellene tiltakozni. Soha nem volt a románok sajátja a verbális agresszió, a sértegetés, ez a széthúzás, ez a viselkedés, ami senkinek nem tetszhet. (…) Úgy gondolom, a megoldásokat csak párbeszéddel tudjuk megtalálni, nem ilyen megnyilvánulásokkal” – hangsúlyozta a kormányfő sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, a tüntetők tulajdonképpen nem is kérnek semmit, csak sértegetni akarnak, széthúzást akarnak kelteni a társadalomban.

„Ezek a tüntetések negatívan hatnak Románia külföldi megítélésére, tekintve, hogy mi töltjük be jelenleg az EU soros elnöki tisztségét” – szögezte le Dăncilă, aki szerint „ennek a kormánynak volt a leghatékonyabb elnöki mandátuma”, mivel 90 jogalkotási dossziét sikerült lezárnia száz nap alatt, míg Bulgária 43-at, Ausztria pedig 53-at zárt le EU-elnökségének hat hónapja alatt.

Viorica Dăncilă kormányfő pénteken Sorina Pintea egészségügyi és Niculae Bădălau gazdasági miniszter kíséretében hivatalos látogatást tett Szilágy megyében.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások