Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: Nem elmaradt a nyugdíjemelés, hanem előrehoztuk a dátumát

Dăncilă: Nem elmaradt a nyugdíjemelés, hanem előrehoztuk a dátumát Románia

Nem elmaradt a nyugdíjak emelése, hanem előrehoztuk az emelés dátumát – hangoztatta csütörtökön az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján Viorica Dăncilă kormányfő.

„Súlyos tévedésben vannak, amikor azt állítják, hogy 2019. január 1-jén befagyasztottuk a nyugdíjakat. Emlékeztetném önöket, hogy 2017-be kétszer nőttek a nyugdíjak, először januárban, a törvénynek megfelelően, másodszor július 1-jén, ami az idei januári emelésnek felelt meg. Ugyanígy, 2018. július 1-jén ismét emeltük a nyugdíjakat, amit tulajdonképpen 2019 januárjában kellett volna megtennünk. Tehát, nem elmaradt a nyugdíjak emelése, hanem előrehoztuk az emelés dátumát. És nem is csökkentek, és nem is maradtak változatlan szinten, ahogy önök állítják, hanem a törvény által előírtnál nagyobb mértékben nőttek” – mondta a miniszterelnök.

A Dăncilă cáfolta, hogy nem lehetne életbe ültetni az új nyugdíjtörvényt és azzal vádolta az ellenzéket, hogy ‘ha hatalomra kerülnek, befagyasztják a nyugdíjakat’.

A kormányfő az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira hivatkozva azt állította, hogy az elmúlt tíz hónapban a polgárok vásárlóereje nyolc százalékkal nőtt, ami szerinte azt jelenti, hogy „a bér- és nyugdíjemelések mértéke 8 százalékponttal meghaladták az inflációt”.

Hirdetés
Hirdetés

Viorica Dăncilă szerint az ellenzék két negatív üzenetet küld a társadalomnak, amikor arról beszél, hogy nincs pénz bérekre és nyugdíjakra, és hogy túlságosan is megnövelték a nyugdíjakat (amelyekre a nemzeti össztermék (GDP) 11 százalékát fordítják, a korábbi 6 százalék helyett).

„Én nem értem önöket. Feltett szándékuk, hogy elveszítsék a következő választásokat? (…) Önök azt mondják a lakosságnak, hogy amennyiben kormányra kerülnének, megállítanák a jövedelmek növekedését, amelyet mi a következő évekre beütemeztünk, és csökkentenék a nyugdíjakat és béreket, hogy beleférjenek a költségvetési keretbe” – mondta a kormányfő.

Dăncilă óvta az ellenzéket, hogy „olyan témákat feszegessen, amiből nem jön ki jól”. Ezek közé sorolta az ország eladósodását, amely – nyilvántartása szerint – megháromszorozódott, a GDP 12,4%-ról a GDP 36,9%-ra nőtt azalatt, amíg a mostani ellenzék volt hatalmon.

„Nem ajánlom, hogy olyan témákat feszegessenek, amiből nem jönnek ki jól. Ha rendelkezésükre áll a bizalmatlansági indítvány eszköze, vegyék komolyan és készüljenek fel jobban. Nézzék meg az Eurostat statisztikáit: Romániának a negyedik legkisebb eladósodási rátája van az Unióban” – mondta még Dăncilă.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük