Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă levelét megírta

Dăncilă levelét megírta Románia

Viorica Dăncilă miniszterelnök az Európai Bizottság vezetőinek írt levelében úgy értékelte: erőszakkal próbálják félreállítani a bukaresti legitim kormányt a tüntetéseket bátorító ellenzéki politikusok, írja az MTI.

 

A kormányfő Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének és Frans Timmermansnak, az EB első alelnökének címzett leveléről a Mediafax hírügynökség számolt be a levél – Siegfried Mureșan néppárti EP-képviselő Facebook-oldalán közzétett – másolata alapján. A hírügynökségnek az EB szóvivője annyit megerősített, hogy valóban kaptak levelet Dăncilától, amelyre rövidesen válaszolni fognak. A miniszterelnök szerint múlt pénteken, a román diaszpóra által meghirdetett kormányellenes tüntetésen a csendőrség a „hatályos törvények alapján vetett véget” azoknak az erőszakos cselekményeknek, amelyek során a tömegbe vegyült rendbontók több ízben megpróbáltak betörni a kormány székházába. Dăncilă hozzáteszi, hogy egyes tüntetők csendőri túlkapások áldozatainak tekintik magukat, ezeknek az eseteknek a tisztázására pedig vizsgálat indult.

Dăncilă hozzátette: a pártvezetők többsége nyugalomra és a rendbontók elszigetelésére intett, de egyes ellenzéki politikusok a tüntetések folytatására buzdítottak, és azokat a rendfenntartó erőket vádolták, amelyeknek minden (uniós) tagállamban az a feladatuk, hogy „megvédjék a polgárokat az erőszaktól”. „Úgy vélem, hogy ezek a próbálkozások, amelyek a legitim kormány erőszakos félreállítását célozzák, veszélyes precedenst teremthetnek a demokratikus országok számára” – idézte Dăncilát a Mediafax. A kormányfő Klaus Johannis államfőre is panaszkodott, amiért az ahelyett, hogy ellátná alkotmányos – a politikai erők, illetve az állami intézmények és társadalom közötti – közvetítői szerepét, a kormányt vádolta, és a tüntetések folytatására buzdított. A kormány nem erősítette meg, de nem is cáfolta mindazt, amit Dăncilă Brüsszelbe küldött leveléről tett közzé a román média.

A kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) is azt állította hétfői közleményében, hogy Klaus Johannis államfő próbált hívei segítségével erőszakos lázadást szítani a diaszpóra pénteki demonstrációját kihasználva, hogy eltávolítsa a legitim kormányt a hatalomból. A jobbközép ellenzék viszont a kormányoldalt gyanúsítja azzal, hogy felbérelt huligánok és a provokációk mértékét túlreagáló csendőrség révén provokált erőszakot a tüntetésen, hogy lejárassa a nagyszabású kormányellenes megmozdulást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 20., 7:34
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A tolvaj kialt tolvajt! De hat ezen nincs mit csodalkozni.Ez mar lassan 28 eve igy megy Romaniaban. Augusztus 10 en bekes civilek es a diaszpora osszegyult a bukaresti Victoriei teren,hogy nemtetszeset nyilvanitsa ki a PSD kormanya ellen.Az emberek tobbsege rovid nadragban es rovid ujju poloban volt oltozve.A nok magukkal hoztak gyerekeiket is,ugy tudvan,hogy bekes tuntetesen vesznek reszt.A tomegben oregek es mozgasserultek is voltak.Senkinel nem volt sem uto sem szuro eszkoz,magyaran csore kezzel volt mindenki.Senki nem akart a kormany epulelebe betorni,mert meg csak meg sem kozelitettek azt.A csndorseg viszont mar elozo nap fol volt keszulve a nep szetveresere,a tomegoszlatasra.Erre bizonyitek a mas megyekbol odahivott (Constanta,Arges,Bako stb),allig folfegyverzett es eles lovedeku fegyverekkel is ellatott csendor alakulatok.Aztan bizonyitek az is,hogy tobb mint 100 mento volt mar elokeszitve az Arafat SMURD csapataibol mar reggel koran a teren. A PSD mar egy nappal azelott tudta,hogy ezt a tomeget minden aron szet fogja oszlatni.Meg a gyilkossag aran is.Mert csak hajszalon mult,hogy nem volt a brutalis szetoszlatasnak halalos aldozata is.Aki Dancilanak szavait hiszi,az csatlos a gyilkosokkal! Meg az E.U.kereten belul is!

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 20., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A Dăncilă csak annyit kellet volna a levelében irnia hogy beismeri hogy nem való a tehénre gatya és elhúz vissza a koszfészekbe ahonnan a daddy előkotorta

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 20., 19:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Es ime megtortent az is amitol a legjobban tartott mindenki.A tegnap a korhazban meghalt az egyik Victoriei teri legazazott nyugdijas tunteto.A gyilkosok es csatlosaik,a gyilkos orvosok tagadjak,hogy a csendorseg gazaitol halt volna meg.De mit is lehet varni az ilyen hatalomehes bolsevista gyilkosoktol.Most mar nemcsak a brutalitasarol hires a roman csendorseg,hanem gyilkos is! Mi eddig is tudtuk,hogy mire kepesek,most mar az egesz vilag elott bebizonyitottak,hogy a hatalmon levo hazaarulo bolsevista rablobandaert meg gyilkolni is kepesek.Es teszik mindezt mert tudjak,hogy ha a hatalmukat meg egyszer elvesztik,ezzel minden vagyonukat ,szabadsagukat es minden nem becsuletesen szerzett ingo es ingatlanjukat elvesztik.A kovetkezo kormany nem szabad,hogy megbocsasson ezeknek a nepuket nyomorba donto,hazaarulo volt kommunistakbol allo rablobandaknak!