Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă a tüntetőkről: aki sérteget és erőszakosan lép fel, annak nincsenek érvei

Dăncilă a tüntetőkről: aki sérteget és erőszakosan lép fel, annak nincsenek érvei Románia

Civilizáltan, sértegetések nélkül is kifejezhették volna nemtetszésüket azok, akik tüntetésekkel fogadták különböző erdélyi városokban – mondta Viorica Dăncilă kormányfő pénteken Temesgyarmaton (Giarmata).

„Azt hiszem, hogy egy demokráciában minden pártnak ki kell fejtenie álláspontját, de egy civilizált világban, ahol létezik tisztelet, ezeket a dolgokat udvariasan is el lehet mondani, érvekkel alátámasztva, nem sértegetéssel és agresszivitással. Az emberek tüntethetnek, joguk van hozzá, de nem tudom megérteni, és azt hiszem, még sok román nem tudja elfogadni azt a módot, ahogy megnyilvánulnak. Ha erőszakos és sértő a fellépésed, azt jelenti, hogy nincsenek érveid” – jelentette ki a román miniszterelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă arra kérte a sajtó képviselőit, hogy korrektül mutassák be a tényeket, ugyanis értesülései szerint olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Kolozsváron csütörtökön a tüntetők megfutamították a kabinet tagjait – ez pedig nem igaz, jelentette ki a kormányfő.

„Meglehetősen bátor kormány vagyunk, akkor is bátrak voltunk, amikor fontos döntéseket hoztunk meg az ország számára, nem ijedünk meg egyik vagy másik kiabálótól, vagy olyantól, aki a parlamentben alszik, és kiszálláskor sportolni akar. Fontosnak tartom, hogy civilizáltan viselkedjünk, mert a románok mindig civilizált, őszinte emberek voltak, akiket csodáltak mások. Miért alakítsunk ki más országképet, főleg, hogy még mindig az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét töltjük be? A román sajtón kívül más tagállamok televíziócsatornái is jelen vannak, és szerintem egyikünk sem akarja, politikai színezettől függetlenül, hogy a valósággal nem egyező képet adjunk a románokról és Romániáról” – vélekedett a miniszterelnök.

Pénteken Viorica Dăncilă és kabinetjének néhány tagja a Szociáldemokrata Párt Temes megyei szervezetének képviselőivel és elöljáróival találkozott Temesgyarmat polgármesteri hivatalában. Az intézmény épületétől nem messze néhány tucat tüntető gyűlt össze, akik kormányellenes jelszavakat skandáltak.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük