Felhívás!

Dan visszatérne…

A romániai média egyik legvitatottabb alakja, az 51 éves Dan Diaconescu bejelentette, készíti visszatérését a képernyőre, vagyis a tévébemondói, szerkesztői szerepkörbe. A Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon próbálja elérni azt, hogy a számára érvényben lévő nyilvánossági tilalmat feloldják, töröljék.

A DD néven ismert újságíró és politikus a saját televízióstúdiójának eszközeivel elkövetett zsarolások miatt került börtönbe 2015. március 4-én, de nem töltötte le 5 és fél éves börtönbüntetését, 2017. november 28-án feltételesen szabadlábra helyezték. Az ítéletben viszont az is szerepel, hogy 2025. március 4-ig nem mondhat nyilvános beszédet, így televízióban sem vezethet műsort. A sajtózsarolás lényege az, hogy az OTV által pénzt követeltek néhány polgármestertől, üzletembertől, cserében azért, hogy a kényelmetlen ügyeik feltárása ne kerüljön tévéadásba.

Dan Diaconescu a “botránytévé” néven ismert OTV (2000-2013) tulajdonosa és mindenese volt sokáig, a rengeteg rágalom és félretájékoztatás okán a tévét sokszor büntették, majd működését betiltották, engedélyét visszavonták. Korábban DD több szerkesztőségben is dolgozott (tévé, rádió, nyomtatott sajtó), némelyiknél vezető beosztásban. 2011 őszén megalapította a Dan Diaconescu Néppártot (DD-PP), amelynek 2014-ben államelnök-jelöltje volt, 382 526 szavazatot szerzett, elemzők szerint a viszonylag magas szavazatszám az OTV és DD populizmusának tulajdonítható. A 2012. évi parlamenti választások előtt DD az ígérte például, hogy amennyiben a PP-DD győz, minden román állampolgár 20 000 eurós egyszeri támogatásban részesül, néptulajdonba kerül az ország. A PP-DD jó eredményt ért el a választásokon, 21 szenátora és 47 képviselője lett, de a Dan Diaconescu letartóztatása után a párt feloszlott, honatyái más alakulatokhoz igazoltak.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.