Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csere Marosvásárhelyen

Csere Marosvásárhelyen Románia

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselője. A román–magyar vegyespárt azonban bejelentette: magyar jelöltet küld helyette a testületbe.

Györfi Júlia az önkormányzati testület keddi ülésén jelentette be lemondását. A testület több tagja is méltatta munkásságát, Makkai Gergely, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester pedig arra kérte a képviselőt, hogy folytassa a tevékenységét az RMDSZ-ben, ezt azonban Györfi Júlia elutasította. Dan Masca, a POL alapító elnöke az MTI-nek tegnap elmondta: ugyan ő következne a jelöltlistán, de úgy határoztak, hogy a távozó magyar képviselő helyére magyar jelöltnek kell lépnie, így Pápai László Zsolt lesz a POL új önkormányzati képviselője.
A 23 tagú marosvásárhelyi önkormányzatban az RMDSZ-nek tíz, a Dorin Florea polgármestert támogató Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) hat, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) négy és a regionális Szabad Emberek Pártjának (POL) három képviselői mandátuma van. A POL színeiben mindeddig két magyar és egy román nemzetiségű képviselő tevékenykedett, és – amint Dan Masca pártelnök közölte – ez ezután sem változik. Így az etnikai kérdésekben erősen megosztott városban továbbra is magyar többségű marad az önkormányzati testület.
A POL a magyarság számára fontos marosvásárhelyi kérdésekben – amilyen például a Római Katolikus Gimnázium újraalakítása, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése vagy az önkormányzati ülések kétnyelvűsége – következetesen a kisebbségi követelések mellett foglalt állást. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük