Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ciucă: fontos továbbra is betartanunk a szakemberek egészségvédelmi ajánlásait

Ciucă: fontos továbbra is betartanunk a szakemberek egészségvédelmi ajánlásait Románia

Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével fontos, hogy a romániaiak továbbra is betartsák a szakemberek egészségvédelmi intézkedésekre vonatkozó ajánlásait, tekintettel arra, hogy a SARS-CoV-2 vírust még nem sikerült felszámolni.

Hirdetés
Hirdetés

„Ez az első nap, amikor már nincs érvényben a veszélyhelyzet. Két év telt el úgy, hogy be kellett tartanunk egy sor intézkedést és javaslatot. Meg akarom köszönni mindenkinek, aki ebben az időszakban betartotta az óvintézkedéseket” – mondta Nicolae Ciucă a kormányülés elején.

A miniszterelnök kifejezte együttérzését a maga és az egész kormány nevében annak a 64.000 családnak, akik ebben az időszakban elvesztették szeretteiket a vírus miatt. Köszönetet mondott ugyanakkor mindazoknak, akik közvetlenül részt vettek a vírus elleni küzdelemben és a járvány kezelésében: orvosoknak, a teljes egészségügyi személyzetnek, valamint az állami intézmények valamennyi munkatársának.

Nyomatékosította azonban, hogy bár a veszélyhelyzet megszüntetésével minden korlátozást feloldottak, az egészségügyi tárca szakemberei egy sor ajánlást fogalmaztak meg a lakosság számára.

„Fontosnak tartom, hogy személyes példamutatással bizonyítsuk, hogy tiszteletben tartjuk ezeket az ajánlásokat, meggyőződésem, hogy ezzel magunkat óvjuk, és hozzájárulunk a társadalom egészségének fenntartásához. Szem előtt kell tartanunk, hogy a vírust nem sikerült még kiirtani, még mindig vannak új megfertőződések, igaz, hogy napról napra kisebb számban, de nagyon fontos, hogy betartsuk ezeket az ajánlásokat” – szögezte le a miniszterelnök.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 9., 17:35
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A,, szakemberekről” utólag kivétel nélkül kiderült, hogy nincs orvosi végzettségük, egyszerű gyógyszeripari lobbisták… Nagy most a csend,mert Amerikában több szövetségi államügyész vizsgálódik, ezért kellett a háború… Most szabadon járhatnak,,, fertőzhetnek” az ukrán menekültek, se teszt, se kovid, se halott, se intenzív osztály… Ki kell vezetni valahogy a birkákat újra a legelőre….