Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ciucă az üzemanyagárakról: nem ez a megfelelő időpont a politikai versengésre

Ciucă az üzemanyagárakról: nem ez a megfelelő időpont a politikai versengésre Románia

Nicolae Ciucă kormányfő kiegyensúlyozott intézkedésnek tartja az üzemanyagárak 50 banis csökkentését, nyomatékosítva, hogy nem ez a megfelelő időpont a politikai versengésre olyan kérdésekben, amelyek „kihatnak az emberek életére”.

Hirdetés
Hirdetés

A közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában Ciucă kifejtette, az ügyben érintett szereplők mindegyike számára méltányos megoldásra volt szükség.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy minél kiegyensúlyozottabb intézkedésre van szükség, amellyel védelmezzük az állampolgárokat és a gazdaságot is, ugyanakkor azonban meg is engedhetjük magunknak, figyelembe véve, hogy jelenleg többrétű válságot kell megoldania a kormánynak” – magyarázta a miniszterelnök.

A szakértőkkel folytatott egyeztetést követően fix összegű, 50 banis árkompenzáció bevezetéséről született döntés, és a csökkenés „látható lesz a nyugtákon”. Az intézkedés július elsején lép hatályba, 3 hónapig lesz érvényben – mondta Ciucă.

Leszögezte, más országok – például Spanyolország vagy Franciaország – példáját követve hozták meg ezt a döntést, arra alapozva, hogy válsághelyzetben kiegyensúlyozott megoldásokra van szükség, mert ellenkező esetben nem kívánt következményekre lehet számítani a gazdaságban.

Szerette volna, ha a kormány többet tudott volna tenni ennél, de nem hozhatott olyan döntést, amelyet képtelen lett volna fedezni – fűzte hozzá.

„Ezekben az időkben szükség van az őszinteségre és az átláthatóságra, és arra, hogy elmondjuk az embereknek az igazságot. (…) Ilyen helyzetekben teljességgel terméketlen a politikai megközelítés, nem hiszem, hogy a polgárok megérdemlik, hogy becsapják, hogy olyan elvárásokba ringassák őket, amelyek később nem teljesülnek” – szögezte le a kormányfő.

Nyomatékosította ugyanakkor: nem hiszi, hogy most van itt az ideje a politikai versengésnek olyan komoly kérdésekben, amelyek kihatással vannak az emberek életére.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük