Felhívás!

Cîţu továbbra is PNL-RMDSZ kisebbségi kormányt akar

Cîţu továbbra is PNL-RMDSZ kisebbségi kormányt akar Románia

Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem bővült a kormányalakítási tárgyalások köre, a PNL továbbra is a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közös, kisebbségi kormányt akar.

Cîţu azt mondta, a PNL jelentős engedményt tett azzal, hogy Nicolae Ciucă védelmi minisztert javasolta a miniszterelnöki székbe, hasonló engedményt viszont nem tett sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).

Mint elmondta, tisztában van vele, hogy egy kisebbségi kormány nem lesz hosszú életű, a témára tehát “8-9 hónap múlva vissza lehet térni”.

Cîţu szerint a Szociáldemokrata Párt naponta változtatja álláspontját, hol ellenzékben akar maradni, hol kormányozni akar, hol pedig szakértői kormányt javasol. “Mindeddig az egyetlen párt, amely szilárd döntést hozott és bebizonyította, hogy meg akarja oldani a válságot, a PNL volt” – vélekedett a pártelnök.

Florin Cîţu szerint a PNL végrehajtó bizottságát és országos politikai büróját is össze kell hívni péntekre, hogy szombatra elkészüljön a miniszterjelöltek listája, és jövő héten szavazhasson a parlament a beiktatásról.

A pártelnök nyomatékosította, nem bővült a tárgyalások köre, változatlanul PNL-RMDSZ kisebbségi kormányt akarnak elfogadtatni a parlamenttel, és Nicolae Ciucă kijelölt kormányfő feladata meggyőzni a parlamenti pártokat, hogy támogassák azt.

Cîţu logikátlannak nevezte, hogy a PSD vagy az USR kormányzásról beszél, miután a PSD az év elején kinyilvánította, hogy nem akar kormányozni, az USR pedig kilépett a kormányból. “A PNL hatalmas engedményt tett, a PNL elnöke egy másik személyt javasolt a miniszterelnöki tisztségbe, ez a jelenlegi lehetséges variáns, ebben a pillanatban más variánsról nincs mit beszélni” – fogalmazott a PNL vezetője.

Ciolacu felhívást intézett a parlamenti pártok vezetőihez

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök szerint a politikai vezetők már nagyon próbára tették a romániaiak türelmét, itt az ideje, hogy döntést hozzanak a politikai válsággal kapcsolatosan.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke felhívást intézett a parlamenti párok vezetőihez, hogy hozzanak végre döntést.

“A legrosszabb döntés mindig az, hogy nem döntesz. Én továbbra is kommunikálok a kijelölt miniszterelnökkel. (…) Fel kell már oldani a válságot” – mondta Ciolacu a PSD székhelyén.

Emlékeztetett arra, hogy a PSD először szakértői kormány felállítását javasolta, amely az előre hozott választásokig kormányozná az országot.

Véleménye szerint egy Nicolae Ciucă vezette szakértői kormány is ‘egy lehetőség, amelyet nem szabad kizárni’.

Arra a kérdésre, hogy a PSD mennyire gondolja komolyan a kormányra lépést, Ciolacu leszögezte, minden komoly lehetőséget számításba vesz, ami a válság feloldásához vezethet.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. október 28., 16:01
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Cei care seamănă se adună!😁 Csürhe banda! A psd t szídni…azt tudtátok, de még a nyomdokaiba sem léptek! Igaz ők is 90 ben és utána 1-2 évtizedig sok rosszat tettek, utána emberbarátibbak lettek, de jött ez a másik tolvaj banda aki a nyugati kapitalisták játékát üzik!😎