Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîţu szerint a kormánynak a PNL köré kell szerveződnie

Cîţu szerint a kormánynak a PNL köré kell szerveződnie Románia

Az ügyvivő miniszterelnök úgy nyilatkozott a Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldötteivel folytatott keddi kormányalakítási tanácskozás előtt, hogy nem volt szó egy szociáldemokrata miniszterelnökről, a kormányt az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt köré szeretnék szervezni.

Hirdetés
Hirdetés

Florin Cîţut arról kérdezték az újságírók, a PNL hajlandó lenne-e elfogadni egy szociáldemokrata kormányfőt, akár Marcel Ciolacuról, akár Sorin Grindeanuról legyen szó. „Nem beszéltünk ilyesmiről. (…) A PNL nem támaszt ilyen feltételeket. Mi az elvekről beszélünk. Mi vagyunk az egyetlen párt, amely nem támaszt ilyen feltételeket. Én azt látom, hogy a többi párt mindenféle feltételt fogalmaz meg, ami számomra azt jelzi, hogy valójában nem akarnak kormányozni. Az USR is a pártelnököt javasolja kormányfőnek, a PSD is a saját pártelnökét javasolja” – felelte az ügyvivő kormányfő, hozzátéve, hogy a PNL miniszterelnök-jelöltjét a PNL vezetősége fogja nevesíteni.

Hozzátette, amennyiben a PSD Sorin Grindeanut fogja javasolni, az a PSD jelöltje lesz, nem a liberálisoké.

Azt is leszögezte, hogy a PSD képviselőivel tárgyaló PNL-s tárgyalócsapatnak az a feladata, hogy a PNL köré szervezzen kormányt. „Minden módosításhoz a PNL döntéshozóinak hozzájárulása szükséges” – mondta.

Cîţu szerint jelenleg az a prioritás, hogy a kormányprogram tekintetében közös nevezőre jussanak, addig értelmetlen a miniszterelnök személyéről tárgyalni.

Kedd este ismét összeül a PNL végrehajtó bizottsága, a megbeszélés témája a kormányprogram lesz.

Bode: a PNL jelöltje kell hogy legyen az esetleges rotációs kormány első miniszterelnöke

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjének kellene elsőként betölteni a kormányfői tisztséget, ha egyezség születik arról, hogy a koalíciós partnerek egymást váltva adják a miniszterelnököt – véli Lucian Bode.

A PNL első alelnöke a parlamentben újságíróknak elmondta, a liberálisok végrehajtó bizottsága kedd esti ülésén elemzi majd a miniszterelnökök „vetésforgójára” vonatkozó javaslatot, döntés még nem született róla, mint ahogy nem határozott még erről a Szociáldemokrata Párt (PSD) sem. „Ha lesz is döntés a miniszterelnök rotációjáról, a PNL szerintem jogosult arra, hogy a jelöltje kapja meg elsőként a tisztséget” – jelentette ki a politikus.

Lucian Bode emlékeztetett arra, hogy a PNL országos tanácsának korábbi határozata értelmében a párt elnöke egyben a miniszterelnök-jelölt is, ezért nem zárható ki, Florin Cîţu újra be fogja tölteni a tisztséget. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a kedd esti ülésén a végrehajtó bizottság a kormányfőjelöltre is tegyen javaslatot, amit az országos politikai bürónak kell jóváhagynia.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük