Felhívás!

Cîţu: Romániában sikeres oltáskampány zajlik

Cîţu: Romániában sikeres oltáskampány zajlik Románia

Bár sokan esélyt sem adtak rá, Romániában sikeres oltáskampány zajlik – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.

Florin Cîţu azt mondta: Románia az Európai Unióban a harmadik, világszinten a hetedik helyen van a védőoltás második dózisát is megkapó személyek arányát tekintve.

“Nem hiszem, hogy bárki is erre tippelt volna az oltási kampány kezdete előtt. Senki sem gondolta, hogy Romániának sikeres oltási kampánya lesz, de a tavalyi évhez hasonlóan mi elvégezzük a házi feladatainkat, elkészítünk egy tervet, és végrehajtjuk azt” – mondta Cîţu egy, a Bukaresti Értéktőzsde által szervezett eseményen.

Külföldi befektetőkkel együtt reformálják meg a román gazdaságot

A kormány külföldi befektetőket vonz be, hogy velük együtt megreformálhassa a gazdaságot – jelentette ki Florin Cîţu, és hozzátette: ebből a szempontból harminc év elveszett.

“A kormány elfogadott és a parlament elé terjesztett egy törvényjavaslatot, amely (…) megszünteti azt a szocialisták által tavaly elfogadott populista ostobaságot, amelynek értelmében a román állami vállalatok már nem férhetnek hozzá a tőkepiacról vagy a befektetőktől származó tőkéhez” – mondta Cîţu egy, a Bukarest Értéktőzsde által szervezett szakmai értekezleten.

Hangsúlyozta: beruházásokra és az állami vállalatok reformjára van szükség, és ez ügyben “harminc év elveszett”.

A miniszterelnök szerint a bevezetett intézkedésekkel a kormánynak egy nehéz időszakban sikerült megtartania Románia országbesorolását.

Hozzátette: az elmúlt év utolsó negyedében Románia uniós szinten az egyik legnagyobb gazdasági növekedést produkálta.

A közszférában mindenki meg fogja kapni a fizetését és a bérpótlékokat is

A közszféra alkalmazottai ugyanazokban a bérekben és juttatásokban részesülnek idén, mint tavaly – jelentette ki Florin Cîţu.

“Ebben az évben senkit nem bocsátanak el, mindenki megkapja a pótlékokat, és megkapja ugyanazt a fizetést, amit 2020-ban” – fogalmazott Cîţu egy bukaresti rendezvényen.

A miniszterelnök ezzel arra a felvetésre reagált, miszerint a szakszervezeti vezetők a társadalmi párbeszéd hiányával vádolják őt. Cîţu válaszként azt mondta: a szakszervezeti vezetők harminc éve ugyanazok. ‘Hogy létezik, hogy a szakszervezeti vezetők 30 éve ugyanazok az emberek? Ott aztán tényleg nem történik semmi változás. Mindenhol változnak a dolgok, de ott 30 éve ugyanazok a szakszervezeti vezetők. El kéne gondolkodnunk, hogy is működik ez, és az említett társadalmi dialógus keretében talán fel kéne tennünk a kérdést: hogy kerültek oda?’ – jött a kormányfő válasza.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. február 25., 17:16
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A masodik oltasra van eleg tartalek? Ugy nez ki, hogy Romania az elso oltasra az egesz keszletet felhasznalta es nem hagyott eleget a masodikra. Sok orszag azert lassubb, mert egy bizonyos mennyiseget tartalekol a masodik oltasra is. Romania ebben a jarvanyban meglepoen jo adatokat kozol naponta, a nala feleakkora lakosu orszagokban tizezren feluli a fertozottek szama, itt alig eri el a 3-4000-t. Egyetertek az elottem kommentelovel, ovatosan kell kezelni a roman statisztikakat.

  • User
    Dátum: 2021. február 26., 12:22
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Románia az AstraZeneca kivételével félreteszi az adagokat a második oltásra. Az AstraZeneca esetében a 8 hetes oltások közötti szünet miatt nem teszik félre, bízva abban hogy addig lesz utánpótlás.