Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîţu: június elsejétől teszünk egy fontos lépést a normalitás irányába

Cîţu: június elsejétől teszünk egy fontos lépést a normalitás irányába Románia

A kitűzött június elsejei határidő nem azt jelenti, hogy akkortól „minden visszatér a normalitásba”, hanem hogy megtesszük az első fontos lépést ebbe az irányba – hangsúlyozta csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnök.

Hirdetés
Hirdetés

A kormányfő az ország normalitáshoz való visszatérését előkészítő tárcaközi bizottság első ülése után nyilatkozott a sajtónak a Victoria-palotában, és kifejtette, a kitűzött június elsejei határidő tulajdonképpen csak az első fontos lépést jelenti ezen a téren.

Június elsejétől nem tér még vissza minden a normális kerékvágásba – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Az ülésen jóváhagytuk a szabályzatot, elmondtam a kollégáknak, véleményem szerint hogyan kellene dolgozniuk; mindegyik tárcának javaslatokat kell majd előterjesztenie, amelyeket előbb megvitat az alárendeltségébe tartozó ágazatokban” – magyarázta Florin Cîţu.

Az ágazati megbeszélések után a javaslatokat a minisztériumok szintjén is meg fogják szűrni, fűzte hozzá.

Rámutatott még, hogy a bizottságnak legalább egy héten egyszer össze kell ülnie, de bármikor tarthatnak rendkívüli üléseket, hogy minél hamarabb körvonalazódjanak a megoldások, amelyeket június elseje után gyakorlatba lehessen ültetni.

Mindehhez azonban nagyon fontos a lakosság minél nagyobb arányú immunizálása – szögezte le.

„Tudom, hogy nagyon sokszor elmondtam már, de ez a dolog csak tőlünk függ. A sikeres oltási kampányon múlik a normalitáshoz való visszatérés” – mondta a kormányfő.

Ami pedig a házon kívüli kötelező maszkviselés feloldását illeti, leszögezte, az biztos nem fog megtörténni június elsején.

„Miután beoltottuk magunkat, megszabadulunk a maszktól is. Június elsején ez még túl korai lenne. (…) Akkor gondolkodhatunk az intézkedés felszámolásáról, amikor teljesül a célkitűzés a 10 millió beoltott személyt illetően. Addig nincs is értelme erről beszélni” – summázta a kormányfő.

A közeljövőben csak kísérleti jelleggel rendeznek bizonyos eseményeket

A közeljövőben nem lehet egyik vagy másik ágazat teljes megnyitásáról beszélni, csak kísérleti jelleggel rendeznek bizonyos eseményeket – jelentette ki a miniszterelnök.

Florin Cîţut azt mondja: „minden javaslatra nyitott”, de egyelőre csak kísérleti jellege van a dolgoknak.

Kifejtette: szó van például arról, hogy bizonyos körülmények között előadást tartsanak a Nemzeti Színházban, vagy a Román Operában, de mindez a tárgyalások szintjén van.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások