Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ciolacu Magyarországgal példálózott az esetleges árbefagyasztás kapcsán

Ciolacu Magyarországgal példálózott az esetleges árbefagyasztás kapcsán Románia

Az alapélelmiszerek árának hatósági korlátozása, illetve a nyugdíj és a közalkalmazotti fizetés halmozása is napirenden lesz a koalíció vezetőinek keddi ülésén – nyilatkozta kedden Marcel Ciolacu.

Hirdetés
Hirdetés

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét arról kérdezték az újságírók a parlamentben, hogy lehetségesnek tartja-e az alapélelmiszerek áfájának csökkentését.

A politikus elmondta, hogy korábban már tárgyaltak erről a lehetőségről, de az áfacsökkentéssel nem ellensúlyozható a kívánt mértékben az alapélelmiszerek drágulása. Ezért szerinte a megoldás a hatósági árak bevezetése lenne, bizonyos korlátok között. ‘”Még nem tárgyaltunk erről a koalícióban, de ma (kedden – szerk. megj.) fogunk” – jelentette ki a PSD elnöke.

Kérdésre válaszolva elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az árstop következményeként az üzletek mennyiségi korlátozásokat vezessenek be a hatósági áras alapélelmiszerekre. „Magyarországon is ez történt. És ez normális is, hiszen nem engedhető meg, hogy egyesek kamionnyi árut vásároljanak fel” – jelentette ki.

Marcel Ciolacu elmondta azt is, hogy a koalíció vezetőinek keddi ülésén tárgyalnak majd arról a törvénytervezetről is, amely megtiltja a nyugdíjasoknak a nyugdíj és a közalkalmazotti fizetés halmozását. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük