Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ciolacu: a zöldigazolvány a romániaiak számára is prioritás

Ciolacu: a zöldigazolvány a romániaiak számára is prioritás Románia

Az európai helyzetet figyelembe véve a zöldigazolvány a romániaiak számára is prioritást jelent, jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu PSD-elnök.

Hirdetés
Hirdetés

„Az európai helyzetet figyelembe véve, úgy vélem, hogy a zöldigazolvány a romániaiak számára is prioritás. Néztem pénteken Alexandru Rafila úr nyilatkozatát a tévében, beszéltem is vele telefonon, beszéltem Alfred Simonis szociáldemoktata frakcióvezetővel is, és láttam az Adrian Streinu-Cercel úr által javasolt módosításokat a törvénytervezetre vonatkozóan, és úgy gondolom, hogy kiszámíthatóságot biztosító eredményre fogunk jutni” – fejtette ki Ciolacu a Szociáldemokrata Párt (PSD) székhelyén az újságírók azon kérdésére, hogy véleménye szerint mekkora az esélye annak, hogy a jövő héten elfogadják a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetet.

Marcel Ciolacu az alakulat több vezetőségi tagjával szombaton a párt székházában megbeszélést folytatott készülő kormányprogramjukról.

Elmondta, nem beszéltek még az esetleges miniszterjelöltekről. Arra a kérdésre, hogy Mihai Tudose vagy Sorin Grindeanu tagja lehet-e a leendő kormánynak, a PSD-elnök leszögezte: „Nagyon is lehetséges. Még nem hoztunk ebben a kérdésben döntést, de Mihai Tudose és Sorin Grindeanu is hozzáértő, tapasztalattal rendelkező ember”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások