Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu: rugalmasabb lesz a tanulók szűrésének időpontja

Cîmpeanu: rugalmasabb lesz a tanulók szűrésének időpontja Románia

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden bejelentette: az egészségügyi miniszterrel egyeztetve úgy döntöttek, hogy rugalmasabbá teszik az óvodások és a tanulók koronavírus-szűrésének időpontját. Ez azt jelenti, hogy többé nem kötelező a hétfői és a csütörtöki napon elvégezni a nyáltesztet, csak azt a szabályt kell betartani, hogy a heti két tesztelés között két napnak kell eltelnie.

Hirdetés
Hirdetés

Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) 70 millió teszt beszerzését hagyta jóvá a gyerekek és a tanszemélyzet szűrésére, ez a mennyiség a miniszter szerint 11-12 hétre elegendő. A tesztelés első hetén 176 eredmény lett pozitív, ezek közül 45 igazolódott be PCR-teszt révén, 85 esetben a PCR-teszt negatív lett, és 46 esetben nem végezték el a PCR-tesztet, mert a szülőket nem kötelezi erre semmiféle jogszabály. Így tehát a pozitív nyálteszteknek a 35 százaléka mutatott valós eredményt – magyarázta Cîmpeanu.

A miniszter leszögezte, a tesztek leszállítására vonatkozó szerződést a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) írta alá a közbeszerzési eljárást elnyerő cégekkel, és a főfelügyelőség megígérte: mindent megtesz azért, hogy a szállítmányok jól meghatározott időközönként el fognak jutni az óvodákba és az iskolákba.

Arra a kérdésre, hogy a 11-12 hét leteltével, azaz március eleje után még indokolt lesz-e a gyerekek további tesztelése, Cîmpeanu azt felelte, hogy ezt az egészségügyi minisztérium dönti majd el.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük