Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu: nem beszélhetünk még az iskolai közösség okozta megfertőződésekről

Cîmpeanu: nem beszélhetünk még az iskolai közösség okozta megfertőződésekről Románia

A most regisztrált új koronavírusos esetszámok nincsenek összefüggésben a tanévkezdéssel – jelentette ki pénteken Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu kifejtette, a jelenléti oktatással történő iskolakezdés járványügyi hatásait csak két hét múlva tudják felmérni, a mostani esetszámokért nem a tanévkezdés, hanem ‘más tevékenységek’ okolhatók.

Azt is elmondta, hogy jövő héttől szerdánként, 18 óra körül fogják közzétenni a tanügyet érintő új esetszámokra vonatkozó adatokat, és csakis a minisztérium által összesített adatok tekinthetők hivatalosnak.

„Az iskolakezdés utáni első napokon nem lehet szó az iskolai közösség okozta megfertőződésekről. Nincs semmi összefüggés. Ugyanakkor nagyon fontos tudni, hogy az új vírustörzs egyértelműen sokkal fertőzőbb, és sajnos a gyerekeket és a fiatalokat is jobban érinti, mint az előző variánsok” – mondta az oktatási tárca vezetője.

Cîmpeanu nehezményezte, hogy sokan nem ismerik az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletét az új tanévre vonatkozóan. Nyomatékosította: a rendeletet mindenkinek be kell tartania.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 17., 15:22
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Az egész járvány alatt a szupermarketeket békénhagytátok az iskolákat szívattátok a sok agytalan intézkedéssel. És most kezditek elölről!

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 17., 21:30
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az iskolákat lehet csesztetni ezerrel!
    Esetszám, maszk, fertőzés…..
    Júniustól szeptemberig nem ölt meg senkit a vírus, de a gyereket lehet fenyegetni! Oltasd be magad, nem jöhetsz suliba, írasd alá ezt a papírt és hozd vissza hétfőre(szept.20) mert ha nem nem jöhetsz iskolába! Az igazgatók többsége politikai alapon van kinevezve és jó hátszéllel flegmatikusan kezelhetik a diákot, tanárt,adminisztratív személyzetet egyaránt!😢