Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Cîmpeanu: 350-re emelik azoknak az iskoláknak a számát, ahol ebédet kapnak a gyerekek

Cîmpeanu: 350-re emelik azoknak az iskoláknak a számát, ahol ebédet kapnak a gyerekek Románia

Első olvasatban tárgyalta szerdai ülésén a kormány a Meleg étel az iskolában elnevezésű programban részt vevő tanintézetek számát 300-ról 350-re emelő rendelettervezetet – számolt be a kabinet ülése után az oktatási miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Sorin Cîmpeanu elmondta, elsősorban kis diáklétszámú iskolákkal bővült azoknak a tanintézeteknek a listája, amelyekben a következő tanévtől ebédet kapnak a gyerekek. Emlékeztetett arra, hogy a program költségvetése jelenleg 354 millió lej, tízszer nagyobb, mint hat évvel ezelőtti elindításakor, és a tanulók napi étkeztetésére szánt összeget is személyenként 10 lejről 15 lejre emelték.

A miniszter közlése szerint szintén első olvasatban tárgyalta szerdán a kormány a nemzetközi tantárgyversenyeken kiválóan teljesítő diákok jutalmának megemeléséről szóló határozattervezetet. E szerint az első helyezést elérő tanulókat és az iskolájukat a jelenlegi 12.250 lej helyett 20.000 lejjel jutalmazzák, és jelentősen nőttek a második, illetve harmadik helyezésért járó összegek is.

A kormány szerdán megvitatta a tanári állások számát 3500-zal bővítő határozattervezetet, amit szintén az oktatási minisztérium kezdeményezett. Cîmpeanu elmondta, hogy az állások számának növelésével egyidőben lehetővé teszik a versenyvizsgát az eddig befagyasztott tanári és kisegítő tanári állásokra a közoktatásban és az egyetemi oktatásban egyaránt.

Az oktatási minisztérium által beterjesztett jogszabály-tervezeteket egy későbbi ülésén fogadja el a kormány. 

(Agerpres, fotó: gov.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.