Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Caracali ügy: lemondott a Speciális Távközlési Szolgálat vezetője

Caracali ügy: lemondott a Speciális Távközlési Szolgálat vezetője Románia

Lemondott tisztségéről a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) igazgatója, Ionel-Sorinel Vasilca.

Hirdetés
Hirdetés

Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében Vasilca azzal indokolta döntését, hogy nem akarta rontani az intézmény megítélését.

Ugyanakkor leszögezte: lemondásának nem az az oka, hogy „a vétkesség legkisebb árnyéka” is felmerülne az 112-es számra érkezett segélyhívások helyszínének bemérése kapcsán, sem pedig az, hogy hivatali mulasztást követett volna el, vagy felületesen kezelte volna a rá bízott feladatot.

Első-helyettes: a STS megfelelő módon kezelte az elrabolt kislány három hívását

A Speciális Távközlési Szolgálat (STS) megfelelő módon kezelte az elrabolt kislány három hívását – jelentette ki hétfőn Sorin Bălan dandárparancsnok, a STS vezetőjének első-helyettese, a képviselőház védelmi bizottságának meghallgatásán.

A parancsnokhelyettes az adatok bizalmas voltára hivatkozva nem válaszolt minden kérdésre, de elmondta: az utólagos ellenőrzések azt mutatták, hogy a 112-es sürgősségi hálózat rendeltetésszerűen működött és nem voltak műszaki problémák.

„A július 25-én érkezett három hívás tekintetében a vizsgáltok megállapították, hogy a hívásokat a szabálykönyvnek megfelelően, törvényi és műveleti szempontból megfelelően kezelték” – szögezte le Bălan.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük