Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Caracali ügy/CSM: a felelősségeket bizonyítékok és nem érzelmek alapján kell megállapítani

Caracali ügy/CSM: a felelősségeket bizonyítékok és nem érzelmek alapján kell megállapítani Románia

A felelősségeket bizonyítékok és nem érzelmek alapján, és semmi esetre sem a média nyomása alatt kell megállapítani – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege.

Hirdetés
Hirdetés

„A CSM ügyészi részlege felkéri az érintett, különösen az igazságszolgáltatási intézmények valamennyi képviselőjét, hogy tisztességgel és mértéktartással viszonyuljanak az eseményekhez” – írja az Agerpres hírügynökségnek megküldött közleményben.

Az ügyészi részleg biztosítja a közvéleményt, hogy a bűnösök felelni fognak tetteikért, de – mint bármely folyamatban lévő vizsgálatban – „a jogi igazságot és felelősségeket bizonyítékok alapján kell megállapítani, és semmiképpen sem az érzelmek mentén, a média nyomása alatt” – írja a sajtóközlemény, amely szerint minden jogi intézkedést meg kell tenni annak biztosítására, hogy az igazságszolgáltatás munkája gyors legyen.

A hivatkozott forrás szerint az igazságügyi testületeknek megfelelő jogi kerettel, a szükséges logisztikával és emberi erőforrásokkal kell rendelkezniük feladataik ellátásához – ezek hiányára a CSM többször is felhívta a figyelmet, de szóltak erről az Európai Bizottság, a Velencei Bizottság, és az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport (GRECO) jelentései is.

A CSM arról biztosít, hogy minden hatáskörébe tartozó szükséges lépést megtesz a büntetőeljárás hatékonyabbá tétele és az igazságszolgáltatás megvalósulása érdekében, ugyanakkor várja a legfőbb ügyészség és az Igazságügyi Felügyelet kivizsgálásának eredményeit az eseményekkel kapcsolatban.

Ciolacu: a leváltások nem elégségesek, módosítani kell a törvényeken

A leváltások nem elégségesek, módosítani kell a törvényeken – jelentette ki hétfőn a caracali üggyel kapcsolatban Marcel Ciolacu, az alsóház elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése előtt.

Véleménye szerint jelen pillanatban nem szükséges parlamenti vizsgálóbizottság felállítása ennek az ügynek a kapcsán.

Elmondta azt is: amint a kormány úgy dönt, hogy a caracali tragédia nyomán törvénymódosítást terjeszt elő, azonnal összehívják a szenátus rendkívüli ülését.

A képviselőház elnöke szerint „ez nem mindennapi eset”, ezért nem tartja megfelelőnek Klaus Johannis államfő szavait, amelyek szerint a „kormánynak el kellene gondolkodnia azon, hogy vajon nem morális elkövetője-e ennek a tettnek”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük