Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bukaresti pódiumbeszélgetés: Romániában visszalépés történt a kisebbségvédelem terén

Bukaresti pódiumbeszélgetés: Romániában visszalépés történt a kisebbségvédelem terén Románia

Románia távolról sem mintaország a kisebbségvédelemben, a 2010-es évek óta pedig egyenesen visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok érvényesítése terén – állapították meg csütörtökön Bukarestben annak a pódiumbeszélgetésnek az előadói, amelyet a rendszerváltozás évfordulója előtt tisztelgő „30 éve szabadon” emlékév keretében rendeztek a romániai magyarság helyzetének alakulásáról.

Hirdetés
Hirdetés

A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben román nyelven tartott fórumon Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnöke felidézte: az 1989-es fordulat után a romániai magyarságnak a teljes jogfosztottság állapotából kellett újjáépítenie megmaradásának intézményi feltételeit, kivívnia alapvető kulturális, oktatási jogait, megszerveznie a közösség újjáépítését.

Markó Béla az utóbbi három évtized meghatározó döntései közé sorolta azt, hogy az RMDSZ nem a tüntetéseket, a polgári engedetlenséget és más radikális megnyilvánulásokat, hanem a politikai eszközöket választotta a magyar közösség jogainak kivívására. Az RMDSZ volt elnöke Emil Constantinescu akkori román államfő bátorságát is dicsérő történelmi fordulatnak minősítette az RMDSZ első, 1996-os kormányra lépését, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kisebbségi jogok terén akkor elkezdett építkezés megrekedt, sőt visszájára fordult, mivel Romániában a meglévő törvényeket, ratifikált nemzetközi egyezményeket sem tartják be.

Gabriel Andreescu politológus, emberi jogi aktivista úgy értékelte: Romániában a kommunista politikai rendőrség, a hírhedt Securitate örökébe lépett Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az egykori kommunista elit használta a „magyar veszély” kártyáját hatalma átmentésére és legitimálására. Szerinte az ország a 90-es években csak az emberi és kisebbségi jogokért, az ország demokratizálódásáért nyíltan kiálló értelmiségi csoportoknak – az írószövetségnek, a Társadalmi Párbeszéd Csoportnak, a Pro Európa Ligának, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek – köszönhetően kerülte el a jugoszláviai polgárháborúk útját.

Andreescu szerint az 1996-os „csoda” – az RMDSZ kormányra lépése – után a civil szervezetek szerepét a politikai elit vette át a kisebbségvédelemben, amely azonban a 2010-et követő években egyre gyakrabban ütközik a közöny és ellenállás falába. Az emberi jogi aktivista szerint paradigmaváltásra van szükség a román kisebbségvédelemben: le kell választani a két legnépesebb közösség, a magyar és roma kisebbség ügyét a többi kisebbségétől, a magyarok jogait pedig a kulturális autonómiák rendszerében és a Székelyföld területi autonómiája révén kell biztosítani.

A pódiumbeszélgetés harmadik meghívottja, Adrian Szelmenczi, az Active Watch médiafigyelő szervezet képviselője rámutatott: a SRI ma is nemzetbiztonsági veszélyként kezeli a magyar közösséget és a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Meglátása szerint erősödik a magyarellenes gyűlöletbeszéd, a román média viszont elhallgatja az Európa Tanács jelentését, amely rámutat, hogy Románia nem léptette életbe az általa ratifikált kisebbségvédelmi egyezményeket.

Szelmenczi szerint igaz ugyan, hogy a román parlamentben már nincsenek szélsőséges pártok, de szinte valamennyi pártban vannak olyan nacionalista képviselők, akik szabadságvesztéssel büntetnék a területi autonómia követelését, vagy az etnikai jelképek tiltásáról terjesztenek be törvényjavaslatokat. A szónok Klaus Johannis államfőt is bírálta, amiért alkotmányossági óvást emelt az új közigazgatási kódex szinte valamennyi kisebbségvédelmi intézkedése ellen, hiszen ezáltal – a 90-es évek óta először – ismét korlátozni próbálják a kisebbségi jogokat Romániában.

A pódiumbeszélgetés moderátora, Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke következtetései között megállapította: román többség és magyar kisebbség legfontosabb közös projektje az elmúlt 30 évben Románia európai és euroatlanti integrációja volt. Hozzátette: a 2010-es évek Romániájában tapasztalt visszalépések már csak azért is aggasztóak, mert a kisebbségvédelem elválaszthatatlan a demokráciától, a kisebbségi jogok sérülése pedig magát a demokráciát veszélyezteti.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 22., 20:48
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Baszeszko monta, a gagócok nem tugyák mitbeszénnek. Csak aszt monták, akár kevesen lennénk, Bukaresttel nem egyesülnénk. Bukarest messzebb van, mint Kijev….Ami pediglen Aszia és Europa köszt van. Az oroszok hova lesznek, ha egyesülnének (kivétel a taransznyisztriak).