Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bölényborjak születtek

Négy borjat is nevelnek azok a bölények, amelyeket a Déli-Kárpátokban zajló visszavadítási program keretében bocsátottak szabadon, vagy tartanak félig szabad állapotban, írja az MTI.

A WWF Románia a Rewilding Europe egyesülettel közösen 2014-ben indította el a bölények romániai visszavadítási programját. A program keretében több szakaszban több tucat bölényt szállítottak a Szárkő-hegységbe, ahol előbb egy 15 hektáros bekerített területen ismerkedtek új környezetükkel, aztán egy 160 hektáros területen kerültek félszabad állapotba, majd teljesen szabadon bocsátották őket. A programot a Ruszka-havasra is kiterjesztették. Egy borjat a Ruszka-havasba idén hozott, jelenleg félszabad állapotban levő bölény ellett, három idei borjat a Szárkő-hegységbe telepített, teljesen szabadon élő bölénycsordában figyeltek meg a vadőrök. A csordához tartozik két tavalyi borjú is.

A WWF Románia közleménye szerint a tavaly és idén született bölényborjak az elsők, amelyek már teljesen vad körülmények között nőhetnek fel, és nem szoknak hozzá az ember által nyújtott segítséghez. A WWF Románia szerint a Szárkő-hegységbe telepített bölénycsorda meghonosodott a területen. Az első két–három év után, amikor a nehéz telek, a kék nyelv betegsége és a ragadozó állatok is gyérítették az állományt, mostanra már stabilizálódott a csorda helyzete.

„A szabadon született bölényeknek nagyon fontos szerepük lesz a jövőben a ténylegesen visszavadított nemzedékek kialakításában. Az a tény, hogy ebben az évben legkevesebb 3 borjú van egy 11 felnőtt bölényből álló csordában újra bizonyítja, hogy a térség alkalmas egy életképes, vadon élő bölénypopuláció eltartására” – idézte a közlemény Marina Drugát, a Life-Bizon program koordinátorát. A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások