Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Belügyminiszter: a szükségállapot kihirdetése a hatóságokat segíti

Belügyminiszter: a szükségállapot kihirdetése a hatóságokat segíti Románia

A szükségállapot kihirdetése a hatóságokat segíti, hogy a legmegfelelőbb intézkedéseket hozzák meg a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette ki vasárnapi sajtóértekezletén Marcel Vela belügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető elmondta: szombat este óta ‘megállás nélkül’ dolgoznak, hogy elkészítsék azt a háttéranyagot, amelyet – miután a miniszterelnök jóváhagyott – megküldenek az államfőnek, aki ennek alapján kihirdetheti a szükségállapotot.

Leszögezte: a szükségállapot kihirdetése a hatóságokat segíti, hogy a legmegfelelőbb intézkedéseket hozzák a koronavírus-járvány megfékezésére.

Kifejtette: a különleges sürgősségi esetekkel foglalkozó országos bizottság (CNSSU) ülésén pontosították, hogy miként kell eljárniuk azoknak a személyeknek, akiknek feltétlenül meg kell látogatniuk az esetleges fertőzött otthonát (pl. víz-, gázszerelő) és meghatározták, hogy pontosan mit kell szoros kontakton érteni egy olyan személlyel, aki koronavírussal fertőzött.

„Szoros kontaktnak számít: először – az a személy, aki ugyanabban a háztartásban él a COVID-19-el fertőzött beteggel. Másodszor – az a személy, aki közvetlen fizikai kapcsolatban állt a COVID-19-el fertőzött személlyel, például kezet fogott vele, anélkül, hogy ezután azonnal kezet mosott volna. Harmadszor – az a személy, aki közvetlen védetlen érintkezésbe került egy COVID-19-es eset fertőző szekrécióival, például köhögés közben vagy kesztyű nélkül megérintette zsebkendőjét. Negyedszer – az a személy, aki két méternél közelebb és 15 percnél hosszabb ideig szemtől szembe került egy COVID-19-el fertőzött beteggel. Ötödször – az a személy, aki két méternél közelebb és 15 percnél hosszabb ideig ugyanabban a szobában, pl. tanteremben, nappali szobában, kórházi várószobában tartózkodott egy COVID-19-cel fertőzött beteggel, Hatodszor – az orvosi személyzet tagja vagy más személy, aki közvetlen ellátást nyújt a COVID-19-el fertőzött betegnek, vagy a laboratóriumi személyzet olyan tagja, aki a COVID-19-fertőzött betegtől vett mintákat védőfelszerelés megfelelő viselése nélkül kezel” – magyarázta Vela.

A bizottság szombati ülésén meghozott másik intézkedés szerint „14 napos otthoni elkülönítésbe kerül minden olyan, akár tünetmentes személy, aki vasárnap este 9 óra után olyan országból tér haza, ahol az igazolt esetek száma meghaladja az ötszázat”.

A helyzet ellenőrzés alatt van

A helyzet ellenőrzés alatt van – jelentette ki vasárnap a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban Marcel Vela belügyminiszter, aki arra szólította fel a lakosságot, hogy kerülje az utazásokat és ne terjesszen pánikkeltő álhíreket.

„Szükségünk van mindenki együttműködésére, nyugodtan, felelősséggel kell viselkednünk, és gondoskodnunk kell a körülöttünk élőkről. Mindannyian hozzájárulhatunk a vírus terjedése és más emberek megbetegedése kockázatának csökkentéséhez. Kerüljük a felesleges utazásokat, a más emberekkel való kapcsolatot, ne járuljunk hozzá pánikot keltő üzenetek terjesztéséhez. A helyzet ellenőrzés alatt van, éppen azért, mert időben hoztunk intézkedéseket” – nyilatkozta Vela.

A belügyminiszter nyugalomra intett és szolidaritásra szólított fel.

„Itt az ideje, hogy egységesek és toleránsak legyünk, mindenki segítsen ereje szerint” – mondta Vela.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük