Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Befejezhetik az A3-as autópálya határig érő szakaszát

Befejezhetik az A3-as autópálya határig érő szakaszát Románia

Román-szlovák konzorcium fejezheti be az A3-as, észak-erdélyi autópálya román-magyar határig érő 33,9 kilométeres szakaszát – közölte kedden a Bihar megyei prefektusi hivatal.

A közlemény szerint a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a Bors-Bihar, valamint a Bihar-Bisztraterebes szakaszok befejezésére kiírt pályázatán nyertes Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott konzorcium végezheti el a munkálatokat. A konzorciumnak kell elkészíteni a kivitelezési terveket és befejezni azokat a munkálatokat, amelyeket az amerikai Bechtel kezdett el 14 évvel ezelőtt.

A két szakasz befejezése áfa nélkül 98 millió euróba kerül, a munkálatokat az állami költségvetésből finanszírozzák. A határhoz legközelebb eső Bors-Bihar szakaszt 19 hónap alatt, a Bihar-Bisztraterebes szakaszt 24 hónap alatt kell befejezni. A nyertes konzorcium tízéves garanciát vállalt a munkálatokra.

Az óvások még közbeszólhatnak

A Bihar megyei prefektusi hivatal közölte, a konzorciummal akkor lehet megkötni a kivitelezési szerződést, ha a versenyben alulmaradt cégek nem óvják meg az elkövetkező tíz napban az eljárást. Ha óvás történik, akkor ennek az elbírálásáig nem lehet aláírni a szerződést.

A CNAIR tavaly augusztusban hirdette meg a hatvan kilométeres Bors-Berettyószéplak autópályaszakasz befejezésére a pályázatot. Az útszakaszt három részre bontotta. A 26 kilométeres Berettyószéplak-Bisztraterebes szakaszon még nem hirdették ki a győztest.

Az A3-as autópálya a magyarországi M4-eshez fog csatlakozni. A román állam 2015 áprilisában egyszer már kihirdette a Bors-Berettyószéplak pályaszakasz befejezésére kiírt pályázat nyertesét. Akkor a spanyol Corsan SA által vezetett konzorcium nyert, azonban hozzá sem kezdett a munkához, és 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük