Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Barna: Vlad Voiculescu marad az egészségügyi tárca élén

Barna: Vlad Voiculescu marad az egészségügyi tárca élén Románia

A kormánykoalíció „megy tovább”, és Vlad Voiculescu miniszter továbbra is az egészségügyi tárca élén marad, jelentette ki Dan Barna, az USR PLUS szövetség társelnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Dan Barna hétfőn a parlamentben kijelentette, a kormánykoalíció elhivatottan dolgozik a kormányprogram célkitűzéseinek megvalósításán, és megmarad a jelenlegi összetétele.

A koalíciós pártok egyeztetése kapcsán azt mondta, azon terítékre került a közszolgálati rádió és televízió helyzete, a vendéglátó szektor (HORECA), valamint az egészségügyi tárca is.

„Vlad (Voiculescu – szerk. megj.) továbbra is az egészségügyi minisztérium élén marad, egy pillanatig sem került szóba a koalíción belül, hogy Vladot menesztenénk vagy hogy lemondana” – szögezte le Dan Barna.

Az USR-PLUS társelnöke szerint a koalíción belül „nyílt”, „férfias” párbeszédre került sor a témában, a hangsúly a kommunikáció javításán volt.

„A tárgyalás nem a leváltásokról szólt, hanem arról, hogy miként lehetne javítani a kommunikációt kormányon belül, a minisztériumok között, hogy sokkal világosabbak legyenek az üzenetek, illetve hogy az olyan döntéseket, mint például a Foişor kórház kiürítését érintő volt, idejében meg lehessen vizsgálni” – fogalmazott.

Dan Barna leszögezte, a Foişor kórház COVID-kórházzá alakítására vonatkozó döntés „technikai szempontból helyes volt és szükséges”, azokat terheli a felelősség a kialakult helyzetért, akik megszervezték az egészségügyi intézmény kiürítését.

Orban: az egészségügyi miniszter tisztégben tartása kizárólag az USR-PLUS politikai felelőssége

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter tisztégben tartása kizárólag az USR-PLUS politikai felelőssége – nyilatkozta hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Ludovic Orban szerint ugyanakkor Florin Cîţu kormányfőnek jogában áll meneszteni egy minisztert, ha úgy ítéli meg, hogy annak munkája negatív hatással van a kormány működésére.

A parlamentben adott nyilatkozatában Orban rámutatott, az egészségügyi tárca vezetőjének tisztégben tartása kizárólag az USR-PLUS politikai felelőssége, a PNL azonban „aggodalommal követi” a minisztériumnál történteket, annál is inkább, hogy a járványhelyzet miatt ez a tárca van kitéve a legnagyobb megpróbáltatásoknak, és a járvány harmadik hullámának közepén nagyok az elvárások a tárca vezetésével szemben.

A PNL elnöke szerint a koalíciót alkotó valamennyi pártnak ki kell értékelnie saját miniszterei munkáját, és ha valamelyik tárcavezető nem teszi a dolgát, saját pártjának kellene javaslatot tennie a leváltására. Az alkotmány előírásai szerint elegendő érv birtokában a miniszterelnök is javasolhatja egy miniszter menesztését, függetlenül attól, hogy mely párt tagja – tette hozzá.

„Mi egyértelműen úgy véljük, ha a miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy egy miniszter nem látja el a feladatát, nem ülteti gyakorlatba a kormányprogramban előírtakat, vagy olyan helyzeteket idéz elő, amelyek kihatnak a kormány működésére, jogában áll javasolni az illető leváltását” – fogalmazott.

Orban kiemelte, az egészségügyi minisztérium kapcsán már „nagyon sok probléma” felmerült, ezért „alapos” és „objektív” vizsgálatra van szükség, illetve amennyiben nem áll be „számottevő javulás” a minisztérium tevékenységében, a tárcavezető leváltása is szóba jöhet.

Újságírói kérdésre válaszolva a PNL elnöke azt mondta, meglátása szerint nem vezet a koalíció felbomlásához, ha a miniszterelnök az egészségügyi miniszter menesztése mellett dönt.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások