Felhívás!

Az RMDSZ szerint át kell alakítani a családpolitikát

Az RMDSZ szerint át kell alakítani a családpolitikát Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új családtámogatási rendszert dolgoz ki és terjeszt legkésőbb az év végéig a kormánykoalíció elé. Ennek az új támogatási rendszernek a középpontjában a családok állnak, a cél az, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese.

A közösségi oldalon közzétett videóban a kormányfőhelyettes kifejtette, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszer elavult, és nem ösztönzi a családokat arra, hogy több gyereket vállaljanak. Felidézte, hogy 1990-ben Romániában még 315 ezer gyerek született, 30 évvel később, 2020-ban már csak 178 ezer. A politikus elmondta: ha Románia nem változtat a családtámogatási rendszerén, 2040-re 15-16 millióra csökken az ország lakossága.

Közölte, hogy a kiskorú gyermek után járó családi pótlék (gyereknevelési támogatás) január 1-jétől 20 százalékkal fog nőni, erről a kormány várhatóan a következő héten fogad el jogszabályt.

Emellett az RMDSZ több javaslatot fogalmaz meg koalíciós partnereinek, melyekkel elsősorban a lakásépítést akarják elősegíteni. A javaslatoknak két fő összetevőjük lesz. Az egyik a vissza nem térítendő támogatás, amely a gyerekek számától függ, a másik a kamatmentes kölcsön. Ez utóbbiról Kelemen Hunor elmondta, hogy egy gyerek esetében kamatmentes kölcsönt javasolnak, két gyerek esetében a kölcsönt csak 70 százalékban kell visszafizetnie a családnak, míg három vagy több gyermek esetében 50 százalékát. Az RMDSZ azt szeretné, hogy minimum öt éven át lehessen igényelni ezt a kölcsönt, de amennyiben a költségvetés lehetővé teszi, lehessen meghosszabbítani tíz évre.

A családtámogatási politika másik fontos eleme a bölcsődeépítési program, amelyet a román kormány már elindított. Kelemen Hunor elmondta: a cél az, hogy falun és kisvárosokban is legyenek bölcsődék, ezek működési költségének jelentős részét pedig le kell venni az önkormányzatok válláról. Emellett javasolják, hogy a családok kapjanak üdülési utalványokat, a nagyszülők pedig megkaphassák a gyermekgondozási díjat, amikor a szülők visszatérnek dolgozni. Emellett javasolják, hogy első lépésben negyedik osztályig minden gyerek kapjon az iskolában meleg ebédet, amit ha beválik, kiterjesztenének nyolcadik osztályig.

Az RMDSZ javasolja még, hogy a személyi jövedelemadót csökkentsék a gyereklétszám függvényében, így a jelenlegi 10 százalékos személyi jövedelemadó helyett 8 százalékot fizessenek az egy gyereket nevelő szülők, 4 százalékot a kétgyerekes szülők, a három vagy több gyereket nevelő szülők pedig nem fizetnének egyáltalán személyi jövedelemadót. A politikus közölte, hogy ez a kedvezmény csökkentené az önkormányzatok jövedelmét, de a kormány kompenzálhatja az így kieső bevételeiket. “Ha 2023-tól sikerül életbe léptetni ezt az új rendszert, akkor a gyereknevelési kedv nőni fog, tíz év alatt már látni lehet az eredményeit” – mondta Kelemen Hunor.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 18., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 7

    En nem tudom, hogy hol el Kelemen ur, mielott valamit kijelent miert nem informalodik helyesen. Elobb az elvandorlas okat kell megoldani, orvosolni. Itt szekelyfoldon korulbelul 1000 lejel kisebbek a fizetesek mint az orszagos atlag neto fizetes ami kb. 3552 korul mozog. Nagyon keves ember viszi haza ezt az osszeget, ha nem allami alkalmzott vagy nem “part katona”. Az osztalytarsaim kb. 70% kulfoldon el, mert itthon nem fogadtak el a minimumber koruli fizetest. Korulbelul 25% ott csaladott alapitott mas nemzetisegu allampolgaral es a gyerekuk mar ott szuletett es ott jar ovodaban illetve iskolaba, csak otthon beszelnek magyarul, de azt is keveset, hofy az befogado orszag nyelvet tobbet gyakoroljak, a gyerekek szokincsen, beszeden jol erzodik, hogy nem anyanyelvi szinten beszelik. A tobbiek egy resze innen vittek ki csaladjukat illetve egy reszuk csak ok dolgoznak kint es csaladjuk itthon el. Nem tudjuk felnevelni es itt marasztani a mostani fiatalokat, akkor miert vallaljanak meg tobb gyereket amig az eletszinvonal nem emelkedik? Most mar a roman allam azon goldolkodik, hogy a nyugdijkorhatart kitolja 70 eves korig, tehat a munkabol direkt a teremtohoz fogunk tavozni. Talan mi szekelyfoldon , masodrangu, harmadrangu emberek vagyunk, esetleg nem is szamitunk? Oregsegunkre egyedul maradunk, mert fiataljaink elvandorolnak. Nem lessz aki egy pohaz vizet adjon, nem lessz senki aki egy kedves szavat szoljon hozank. Talan nem erdemelunk mi is meg egy normalis eletett?
    Altalabban a penznelkuliseg csaladi vitakhoz, elvallashoz, gyerek elhagyashoz vezet.
    Nem tudom Kelemen urnak mi a fontosabb a nagy tomegu szavazo tabor, ha egyaltalan itthon maradnak majd a fiatalok vagy az hogy boldogan,egeszsegesen hosszu eletett eljunk a csaladunk kotelekebn
    Maskulonben a roman allamnak egy nagy penzkidobas minden elvandorlo fiatal, gondoljuk el mennyi penzbe kerul egy gyerek 12 ev tanitasa, esetleg meg elvegez meg 3 ev egyetemet is es a vegen elvandorol vegleg. Ez olyan mint aikor a foldmuves elulteti, megkapalja, meggyomlalja, kiszedi a foldbol a pityokat es valaki ingyen csak elviszi a kesz termeket. Erdemes lenne elgondolkozni ezen az idezeten: “Maroknyi székely porlik, mint a szikla”.

  • User
    Dátum: 2021. június 18., 10:28
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Jobb lenne, hogy azon gondolkoznanak, hogy hogyan lehet javitani a meglevo emberek eletminosegen. Megfelelo oktatas, fentarthato mezogazdasag es elelmiszer ipar, mert ezek vezetnek az egeszseg megorzesehez. Altalaban a megelelo minosegi es menyisegu tapanyag hianyaban jelenek meg a szervezetben a kulonbozo betesegek. A szocialis kolcsonokre a mostani embereknek is szukseguk van, hogy a lakhatasi viszonyokon javitsanak, a tombhazakat jo lenne leszigetelni, hogy minnel kevesebb energiat forditsanak a lakasok futesere, igy a szenyezodes is valamilyen szinten csokken. Meg tobb ember meg tobb energiaforrast igenyel, meg tobbet szennyez. Az egeszsegugyi szolgaltatas, valosagos szuro probak, csalad tervezo/sexualis neveles – gazdasagi illetve egeszseges taplalkozas tantargy bevezetese az iskolakban, ez hosszu tavon mind az eletminoseg novelesehez vezet.