Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ sem vesz részt a kormány beiktatásáról döntő szavazáson

Az RMDSZ sem vesz részt a kormány beiktatásáról döntő szavazáson Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvényhozói nem jelennek meg az ülésteremben a második Orban-kormány beiktatásáról való parlamenti szavazáskor – jelentette be hétfőn Kelemen Hunor.

Hirdetés
Hirdetés

„A parlament székházában leszünk, és nem fogunk bemenni az ülésterembe” – szögezte le az RMDSZ elnöke, hozzátéve: megvárják a választási rendszert módosító 2020/26-os sürgősségi kormányrendeletre vonatkozó alkotmánybírósági döntést.

Azt is kifejtette: az RMDSZ törvényhozói változatlanul azt kívánják, hogy június végéig előre hozott választásokra kerüljön sor, de ezt törvényes és alkotmányos feltételek között kell megvalósítani.

Kelemen véleménye szerint „nincs miért sietni”, mert az ügyvivő kormány mindenképpen képes ellátni az ország vezetését.

„Ugyanaz a kormány maradna a Victoria-palotában, ugyanazokkal az ország adminisztrálásához szükséges hatáskörökkel akkor is, ha ma elutasítanánk a kijelölt miniszterelnök által javasolt névsort. Jelenleg a közegészségügy, az állampolgárok biztonsága jelenti a prioritást, és csak azután beszélhetünk előre hozott választásokról, miután ezekkel kapcsolatban minden választ megkaptunk, minden döntés megszületett” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy módosító javaslatokat fog benyújtani az előre hozott választásokra vonatkozó 26-os sürgősségi kormányrendelethez.

FRISSÍTÉS: Kvórumhiány miatt berekesztették az ülést

Kvórumhiány miatt berekesztette a második Orban-kormány beiktatásáról dönteni hivatott parlamenti ülést a képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu.

A képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke közölte: a 465 parlamenti képviselőből mindössze 188-an voltak jelen a teremben.

„Mivel nincs meg a kvórum, az ülést berekesztem” – közölte Marcel Ciolacu.

Marcel Ciolacu bejelentette: Titus Corlăţean szenátusi elnökkel együtt tudomásul vette, hogy a kormány beiktatásáról dönteni hivatott parlamenti ülésen nem volt meg a kvórum, emiatt az ülés berekesztéséről döntött, de csak azt követően, hogy Ludovic Orban ügyvivő kormányfővel is beszélt.

„Beszéltem a kijelölt, vagy ügyvivő, újabban alkotmányellenes miniszterelnökkel, tudomásul vettük a kvórumhiányt és megvitattuk, hogy eljárásilag folytatható-e a vita. Közösen megállapítottuk, hogy nem. Az ülést azonban meg kellett tartani” – nyilatkozta Ciolacu a parlamentben, miután kvórumhiány miatt berekesztette a második Orban-kormány beiktatásáról dönteni hivatott ülést.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások