Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ortodox egyház együttműködik a belügyminisztériummal a húsvét megünneplésében

Az ortodox egyház együttműködik a belügyminisztériummal a húsvét megünneplésében Románia

A koronavírus-járvány kijárási korlátozásai közepette belügyi alkalmazottak segítik az ünnepi pászka és a szent láng szétosztását az ortodox húsvét alkalmával. A román ortodox egyházzal erről kötött megállapodást kedden este ismertette Marcel Vela belügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

Az ország lakosságának több mint 85 százalékát adó ortodoxok április 19-én ünneplik Jézus feltámadását.

A román ortodox egyház arról állapodott meg a belügyminisztériummal, hogy idén a nagycsütörtöki liturgián megszentelt pászkát szájmaszkot és kesztyűt viselő papok oszthatják ki a templomokhoz járuló, hasonló védőeszközöket viselő híveknek pénteken és szombaton 7 és 17 óra között. Ezt mindenütt a szabadban szervezik meg, a sorban állók számára pedig – az élelmiszerboltokhoz hasonlóan – kijelölik a kötelező távolságot.

A híveknek a lakás elhagyása indokául a saját felelősségre előre megírt nyilatkozatban fel kell tüntetniük, hogy húsvéti pászkáért mennek, és azt is, hogy melyik templomba. A pászkaosztásnál a belügyi alkalmazottak felügyelik a járványügyi óvintézkedések betartását.

A megállapodás lehetővé teszi az ortodox egyház papjai számára, hogy házról házra járva elvigyék híveikhez a Jeruzsálemből szombat este érkező szent lángot. A társasházak előtt legfeljebb három lakó várakozhat, akik továbbadják a lángot a többi szomszédnak.

A feltámadás éjszakáján szolgálatot teljesítő rendőrök, csendőrök, tűzoltók, és határrendészek maguk is szerepet vállalnak abban, hogy a szent láng eljusson a kórházakba, szociális otthonokba és karanténközpontokba.

Orban: ha betartják a szabályokat, nem áll fenn a vírus terjedésének veszélye

Ludovic Orban miniszterelnök kedd este úgy nyilatkozott: amennyiben tiszteletben tartják a belügyminisztérium és a román ortodox egyház közötti megállapodásban foglaltakat, nem áll fenn a koronavírus terjedésének kockázata.

„Az együttműködést úgy gondolták ki, hogy ha tiszteletben tartják az abban foglaltakat, akkor nem áll fenn a vírus terjedésének veszélye” – jelentette ki a kormányfő a Realitatea Plus műsorában.

Ludovic Orban azt mondta: csendőrök és rendőrök fogják felügyelni a szabályok betartását, ugyanakkor a plébániák képviselői is részt vesznek majd a szent láng házról-házra való eljuttatásában.

A miniszterelnök egyúttal köszönetet mondott azoknak a külföldön élő román állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy nem jönnek haza húsvétra. „Bölcsen cselekedtek, jótettet követtek el, főleg annak tudatában, hogy sokan közülük olyan országban élnek és dolgoznak, ahol nagyon terjed a járvány. Megértették, hogy sokkal jobbat tesznek családtagjaiknak, barátaiknak azzal, ha nem jönnek haza húsvétra, és ezt nagyon köszönöm nekik. Örülök, hogy felhívásaink meghozták a várt eredményt” – mondta Ludovic Orban.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 15., 11:42
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Egyszer s mindenkorra veget kellenne vetni az allam es az egyhaz kapcsolatanak! Az egyhazat tartsak el a hivek! Ne az allam kasszabol fizessek az egyhaz szolgaloit!Igy ok ALLAMI ALKALMAZOTTAK!Azordognek es az Istennek egyszerre szolgalni hogy lehet?Egy kolostorba levo szemely minden honapba megkapja a minimal bert ,es aki pl.a konfekcioba dolgozik az is minimal berert dolgozik,nagyobb resze.Amugy az allam bacsinak halvany fogalma hogy osszesen hany az allam kasszabol fizetet szemely van az orszagba,most kezdik szamodolni.

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 14:32
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Milyen egyutt mukodes ?? amit az ortodox egyhaz parancsol itt az van . Vak vezet vilagtalant , A magyar Magyar Husvetkor odahaza kellet urvacsorat venni , kotelezo volt az otthoni borton .Ezeknek osztjak a szent paszkat , hogy csokoljak a papok kezet .!