Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az olaj reneszánsza?

Az olaj reneszánsza? Románia

Hiába pityókatermelő nagyhatalom Háromszék és a szomszédos Hargita megye, ezek a területek eltörpülnek amellett, amit idén kukoricával és napraforgóval vetettek be az országban. Gyakorlatilag a termőföld felét ez a két kultúra dominálja.

Románia hatmillió hektárt kitevő termőföldjei felén idén törökbúza és szotyi terem, így a múlt évhez képest nem változott a tendencia, ugyanis tavaly is több mint 3 millió hektáron volt jelen ez a két kultúra, és így első helyen állunk Európában. Törökbúzát május 11-ig 2,368 millió hektáron vetettek, ez a szám a napraforgó esetében 1,01 millió hektár. Ezek mellett közel 129 ezer hektárt ural a zab, 83 ezer hektáron van jelen az árpa, viszonylag nagy területen – 153 ezer hektáron – a szója, 194 ezer hektáron termesztenek zöldséget. A mifelénk dívó pityóka „mindössze” 143 ezer hektárt tesz ki, és még ennél is kevesebben, csak 27,6 ezer hektáron nő a cukorrépa.
Petre Dae a mezőgazdasági miniszter szerint országos szinten nagyon csúsztak a tavaszi mezőgazdasági munkálatok a szeszélyes időjárás miatt. A tárcavezető szerint a klímaváltozás nem kitaláció, és többek között Botoșani megyével példálózott, ahol az őszi vetések nagy részét egy kemény jégeső ripityára verte. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük