Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az egészségügyi miniszter a fertőzés további fokozatos terjedésére számít

Az egészségügyi miniszter a fertőzés további fokozatos terjedésére számít Románia

Az egészségügyi miniszter szerint még legalább két hétig fokozatosan emelkedni fog a koronavírus-fertőzöttek napi száma, amely pénteken immár harmadik napja meghaladta a négyezret.

Hirdetés
Hirdetés

Nelu Tătaru úgy értékelte: nem lehet azonnali eredményre számítani, de a veszélyhelyzetet újabb 30 nappal meghosszabbító kormányhatározatba foglalt szigorítások várhatóan két-három héten belül éreztetik majd hatásukat.

Romániában csütörtöktől kezdődően nem szabad maszk nélkül kimenni a lakásból azokon a településeken, ahol az utóbbi két hétben a lakosság több mint három ezrelékénél mutatták ki a fertőzést, és a kevésbé fertőzött településeken is kötelezővé vált a kültéri maszkviselés a zsúfolt helyeken.

A koronavírusos betegek számára elkülönített „Covid-kórházak” telítettsége miatt most már nemcsak a legfertőzöttebb régiónak számító fővárosban, hanem országszerte elrendelték, hogy a kórházak mindenütt alakítsanak ki a koronavírusos betegek fogadására elkülönített részlegeket.

Az országban immár több mint ezer iskolát be kellett zárni (és az oktatást az internetre költöztetni), mert olyan településen működnek, amelyeken a fertőzési ráta meghaladta a három ezreléket, vagy mert legalább három osztályban megjelent a fertőzés.

A krónikus betegek állapotának súlyosbodására lehet számítani

Szeptember 15-e és október 15-e között 255 ezer páciens jelentkezett a sürgősségen, közülük 67 ezret utaltak be a kórházba – közölte egy pénteki szakértekezleten Nelu Tătaru.

Hozzátette: érzékelhető, hogy a páciensek vonakodnak kórházban maradni a koronavírus-járvány miatt.

Véleménye szerint a krónikus betegek állapotának súlyosbodására lehet számítani, mert a járvány okán nem jelennek meg rendszeresen a kezelő- vagy háziorvosuknál.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük