Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az EB figyelmeztette Romániát, hogy terelje vissza az igazságügyi reformot a helyes útra

Az EB figyelmeztette Romániát, hogy terelje vissza az igazságügyi reformot a helyes útra Románia

Az Európai Bizottság (EB) figyelmeztette szerdán Romániát, hogy terelje vissza az igazságügyi reformot a helyes útra, és tartózkodjon a jogállamiság tekintetében visszalépést jelentő intézkedésektől.

A Biztosok Kollégiumának ülését követő sajtótájékoztatón az EB első alelnöke, Frans Timmermans azt mondta, tájékoztatta a testület tagjait a romániai fejleményekről. Kijelentette, Romániának haladéktalanul vissza kell terelnie a reformfolyamatot a helyes útra, „ami azt jelenti, hogy előre kell haladnia, nem visszafelé”, ugyanakkor tartózkodnia kell az olyan intézkedésektől, amelyek veszélybe sodorhatják az elmúlt évek megvalósításait.

Timmermans rámutatott, az elmúlt két hónapban több ízben is egyeztetett Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, többek között a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusról (MCV), az igazságügyet érintő törvényeket módosító sürgősségi rendeletekről, az ártatlanság vélelméről szóló irányelvnek és más direktíváknak a román jogrendbe való átültetéséről vagy a bírák és ügyészek törvénytelenségeit kivizsgáló különleges ügyosztályról. „Sürgős eredményeket kértem, ugyanakkor világosan elmondtam, hogy nem elég csak beszélni a dolgokról, mielőbb konkrét tettekre van szükség Románia részéről” – fogalmazott. Hangsúlyozta, a Románia és az EB közötti „konstruktív” párbeszéd ez idáig nem győzte meg a Bizottságot arról, hogy „Románia ismét a jó úton jár”. „Ha a jelzett problémákat nem oldják meg, a Bizottságnak lépnie kell, a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával” – nyomatékosította.

Arra a kérdésre, hogy az EB mikor és milyen módon készül fellépni Románia ellen, Timmermans azt mondta, amennyiben a korrupció elleni küzdelmet hátráltató intézkedéseket hoz az ország, „a Bizottság azonnal reagálni fog, napokon belül, hogy megbizonyosodjunk arról, világossá vált mindenki számára az álláspontunk”.

Az EB illetékesei több ízben is aggodalmuknak adtak hangot az utóbbi időben a romániai jogállamiság helyzetével kapcsolatban. Nyilatkozataikban azt hangsúlyozták, hogy az igazságügyet érintő törvényekkel kapcsolatos módosítások mind tartalmuk, mind elfogadási módjuk – sürgősségi kormányrendeletekkel, az érintett igazságügyi szervekkel való előzetes egyeztetés nélkül – tekintetében szembemennek azokkal az ajánlásokkal, amelyeket a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében fogalmaztak meg.

Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTÉS: Tudorel Toader a választási kampány részének tekinti az aggodalmakat

Az európai parlamenti választási kampány részének nevezte Tudorel Toader, a bukaresti kormány igazságügyi minisztere azokat a román jogállamisággal kapcsolatos brüsszeli aggodalmakat, amelyeket Frans Timmermans első alelnök fogalmazott meg szerdán az Európai Bizottság (EB) nevében.

Toader leszögezte: a bukaresti kormány európai irányelvek érvényesítése érdekében készül módosítani a büntetőjogot, amiről Brüsszelt is tájékoztatta, nem pedig jóváhagyását kérte. Az igazságügyi miniszter két hete bocsátotta közvitára azokat tervezeteket, amelyekkel egyebek mellett az ártatlanság vélelméről szóló európai irányelvnek akar érvényt szerezni.

Az ellenzék és Klaus Johannis államfő viszont azzal vádolja a kormányt, hogy korrupt politikusai felelősségre vonását megakadályozandó igyekszik korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét. A jobboldali elnök hétfőn felszólította a kormányt, hogy ne fogadjon el sürgősségi rendeletet a büntetőjog módosításáról az ezzel kapcsolatos május 26-án megtartandó népszavazás előtt.

Toader úgy vélekedett, hogy az európai vezetők által „megelőző” céllal megfogalmazott aggodalmakat választási érdekeik vezérlik, ezért azzal a „tiszteletteljes kéréssel” fordult a brüsszeli vezetőkhöz, hogy maradjanak meg hatáskörük keretei között.

Másfelől semmilyen hazai vagy külföldi politikai tényező nem avatkozhat be a román igazságszolgáltatás munkájába – szögezte le a miniszter, az európai főügyészi tisztségre pályázó Laura Codruța Kövesi ellen Bukarestben indult bűnvádi eljárásra utalva, elhárítva az EB és az Európai Parlament (EP) ezzel kapcsolatban kifejezett aggodalmát.

A román legfelsőbb bíróság szerdán bírálja el Kövesi óvását, amelyet a volt korrupcióellenes főügyész a külföldre utazását korlátozó hatósági felügyelet ellen terjesztett be.

(Agerpres/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások