Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az AUR szerint megszerezhetik a szavazatok több mint 50 százalékát a 2024-es választásokon

Az AUR szerint megszerezhetik a szavazatok több mint 50 százalékát a 2024-es választásokon Románia

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megszerezheti a szavazatok több mint 50 százalékát a soron következő parlamenti választásokon – véli az alakulat országos vezetőtanácsának elnöke, Claudiu Târziu.

Hirdetés
Hirdetés

A politikus egy keddi besztercei sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az AUR-nak esélye van a szavazatok több mint felének a megszerzésére a 2024-es választásokon. „Nem ittam semmit, és a józan eszemnél vagyok. Nagyon jól tudom, mire alapozok, amikor ezt mondom” – fogalmazott Târziu. Hozzátette, a románoknak szükségük van az AUR-ra. „Lehet, hogy nem mi vagyunk a legnagyszerűbbek, de őszinték vagyunk, jó szándékúak, és nem sajnáljuk az energiát, hogy megvalósítsuk mindazt, amit mondunk” – nyomatékosította.

Az alakulat vezetőtanácsának elnöke azt is elmondta, hogy már dolgoznak a kormányprogramon, és az ebbe foglalt főbb elképzeléseket szeptemberben ismertetik. Ugyancsak jövő hónapban hozzák nyilvánosságra az AUR-kormány összetételének „első változatát”. „Azért mondom, hogy az első, mert három csapatot szeretnénk alakítani 2024-ig, hogy ebből a háromból állítsunk majd össze egy jó kormányt Románia számára” – szögezte le, hozzátéve, a kormánytagok kiválasztásakor a hozzáértés lesz a fő szempont, nem az ismertség vagy a párttisztség. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások