Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az AUR arra kéri a törvényhozókat, hogy szavazzanak a Covid-19 igazolvány bevezetése ellen

Az AUR arra kéri a törvényhozókat, hogy szavazzanak a Covid-19 igazolvány bevezetése ellen Románia

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn felhívást intézett a törvényhozókhoz, hogy szavazzanak a Covid-19 igazolvány romániai bevezetése ellen, mivel az feltételekhez köti a szabad mozgáshoz való jog gyakorlását, és az egészségügyi alapon történő megkülönböztetést vezeti be.

Hirdetés
Hirdetés

Az AUR azért tartotta időszerűnek a felhívást, mert a képviselőházban a Covid-19 igazolvány romániai bevezetésére vonatkozó kormányrendelet törvényerőre emeléséről fognak szavazni. „Felhívást intézünk minden törvényhozóhoz, hogy utasítsák el a rendeletet, mivel súlyos jogi elégtelenségeket tartalmaz, és Románia lakosságát beoltott és nem beoltott emberekre osztja, egyenlőségjelet téve az oltatlan ember és a beteg ember, illetve az oltott ember és az egészséges ember között” – idézi az AUR sajtóközleménye George Simiont, a párt egyik társelnökét.

A politikai alakulat felhívást intézett az állampolgárokhoz is, hogy írjanak a parlamenti képviselőknek és szenátoroknak, „adjanak hangot sérelmeiknek, védjék meg jogaikat és szabadságaikat”.

„Csak együtt lehetünk erősek, csak együtt mondhatunk nemet a diktatúrára!” – olvasható az AUR közleményében.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások