Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az adománygyűjtés tudomány

Egyre több szervezet látja szükségét annak, hogy szilárdabb alapra helyezze működését, mégpedig oly módon, hogy a külföldi pályázati és egyéb támogatásoktól való függésének mértékét csökkenti. Az itthoni erőforrásokra alapoznának, de ezt is meg kell tanulni a tapasztaltabbaktól. A projektindító összejövetelre múlt héten került sor a fővárosban.

Hirdetés
Hirdetés

Élt a Margit Királyi Hercegnő Alapítvány által felkínált alkalommal a Diakónia Keresztyén Alapítvány Kapernaum is, és sikerrel jelentkezett egy olyan pályázatra, melynek 12 nyertese kétéves képzésen vehet részt. Az alapítvány munkatársait – Torma Verát, aki önkéntesként írta meg a pályázatot és Trinfa Máriát, aki a Diakónia Kapernaum által fenntartott árkosi óvoda óvó nénije – arra képezik ki, hogyan keressék meg az itthoni erőforrásokat (például az adó felajánlható 3,5%-át), hogyan kommunikáljanak az adományozókkal, hogyan szervezzenek kampányokat, írjanak pályázatot, de digitális továbbképzésen is részt vesznek. A lényeg, hogy ez egy egész embert kívánó feladat, azt pedig kevés civil szervezet engedheti meg magának a jelenlegi körülmények között, hogy egy személy csak ezzel foglalkozzon. De ezt a befektetést kívánja meg a siker.

Hogy a megnövelt bevételből milyen céljai vannak az alapítványnak? Torma Vera elmondta, jelenlegi tevékenységeiket folytatnák és minőségileg fejlesztenék, illetve szükséges lenne kiterjeszteni is azokat, hogy minél többeken tudjanak segíteni. A hátrányos helyzetűek délutáni oktatásában most mutatkoznak az eredmények, sok roma gyermekkel sikerült kijáratni az általános iskolát, de még ott is „fogni kellene a kezüket”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük