Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Átvette Cseke Attila a fejlesztési és közigazgatási minisztérium vezetését

Átvette Cseke Attila a fejlesztési és közigazgatási minisztérium vezetését Románia

Hivatalosan is átvette hétfőn Cseke Attila a fejlesztési és közigazgatási tárca vezetését Ion Ştefan leköszönő minisztertől – tájékoztat közleményében az RMDSZ. Az új tárcavezető az eseményen elmondta: a közigazgatás decentralizációja, a helyi közösségek fejlesztése és új bölcsődék építése mellett a régiók, megyék és települések fejlettsége közötti különbség csökkentésén fog dolgozni.

Hirdetés
Hirdetés

„Egy hatékonyabb, modernebb közigazgatásért dolgozunk, ennek érdekében decentralizációra van szükség. Az egészségügyi rendszer decentralizációja kapcsán is láthattuk, ez a legrövidebb út az intézmények korszerűsítése fele” – idézi Csekét a szövetség közleménye.

Az új miniszter elmondta: a költségvetést és a Helyi Fejlesztések Országos Programját (PNDL) egyaránt a helyi közösségek szolgálatába kell állítani, ezért folytatni fogja a program által előírt intézkedéseket, és sürgősen meghosszabbítja az ezzel kapcsolatos finanszírozási szerződések határidejét.

Cseke Attila továbbá konkrét, a bölcsődei rendszer bővítését érintő intézkedéseket helyezett kilátásba.

„A fiatal családok támogatása érdekében olyan fejlesztési programot indítunk el, amelynek célja jelentősen megnövelni a bölcsődék számát. Így tudunk segítséget nyújtani a fiatal anyáknak, így tudjuk elérni, hogy gyermeket vállaljanak, és a gyermeknevelési szabadság lejárta után visszatérjenek dolgozni” – hangsúlyozta.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások