Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Asztalos Csaba lehet az EU Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsának romániai tagja

Asztalos Csaba lehet az EU Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsának romániai tagja Románia

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte hétfőn honlapján a tárca.

Hirdetés
Hirdetés

Asztalos Csaba az MTI-nek elmondta: tavaly áprilisban pályázta meg az EU-s intézmény Románia számára fenntartott igazgatótanácsi tagságát.

A több mint húsz jelölt közül 16-an teljesítették az EU által támasztott szakmai és függetlenségi feltételeket. Közülük a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium által kinevezett vizsgáztató bizottság választotta ki egy román és angol nyelvű interjú során az igazgatótanács romániai tagját és póttagját.

A szelekció még a korábbi, baloldali Dăncilă-kormány idején történt, az eredményt azonban a jobboldali Orban-kormány külügyminisztériuma hozta nyilvánosságra.

Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a Bécsben székelő ügynökséggel.

Elmondta: az igazgatótanács általában évente két alkalommal ülésezik, de a testületet a megszokott tavaszi és őszi ülésszakon túl is összehívhatják. Feladata az ügynökség stratégiájának kialakítása és jóváhagyása, az ügynökség munkájának felügyelete.

Asztalos Csaba hozzátette: a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát. Megjegyezte: április 21-én jár le CNCD-s mandátuma, és ha meglesz hozzá a politikai támogatása, a romániai intézményben is újabb tanácstagi mandátumra pályázik.

Asztalos Csaba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként került a 2002-ben megalakított diszkriminációellenes tanácsba, amelynek elnöki tisztségét 2005 februárja óta tölti be.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások