Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Alexandru Rafila kizártnak tartja, hogy az oltatlanokat az orvosi szolgáltatások kifizetésére kötelezzék

Alexandru Rafila kizártnak tartja, hogy az oltatlanokat az orvosi szolgáltatások kifizetésére kötelezzék Románia

A szociáldemokraták nem értenek egyet azzal, hogy az oltatlanokat az orvosi szolgáltatások kifizetésére kötelezzék – szögezte le kedden Alexandru Rafila.

Hirdetés
Hirdetés

A PSD-s képviselő a parlament épületében nyilatkozott kedden a sajtónak a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetről. Közlése szerint a pártok még nem jutottak közös nevezőre a képviselőházban, ráadásul a mindössze két oldalas tervezethez 42 oldalnyi módosító javaslatot nyújtottak be. „Ezeket mind át kell beszélni, de elsősorban megérteni. Van azonban néhány elvi kérdés: mi kizártnak tartjuk, hogy az oltatlanokkal kifizettessük az orvosi szolgáltatásokat, és azt hiszem, a tárgyalópartnereink is megértették ezt” – mondta Rafila.

A szociáldemokrata képviselő szerint, ha fizetniük kellene, az oltatlanok még később fordulnának orvoshoz, pedig a cél éppen az, hogy az emberek betegség esetén minél előbb szakember segítségét kérjék.

A politikus leszögezte azt is: a PSD álláspontja szerint a Covid-igazolvány bevezetése esetén legalább egy bizonyos időszakra, 60 napra, ingyenessé kellene tenni a tesztelést. Hozzátette: a törvénynek világos, átlátható és mérhető rendelkezéseket kell tartalmaznia, és a lakosságot időben tájékoztatni kell ezekről.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 17., 10:26
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hiaba hoznak egy ilyen dontest, nehany gazdag kivetelevel ki tud Romaniaban 17000 eurot kifizetni korhazi kezelesre? Gyerekes otlet. Ahol egy csaladban 2-3 korhazba kerul, ott 50.000 euro a kezeles, mibol tudnanak az emberek ennyi penzt kifizetni? A kezeles maradjon mindenki szamara ingyenes es hozzaferheto. Igy is tul keson mennek az emberek orvoshoz, mert felnek a korhazaktol, ha meg fizetni is kell, akkor megduplazodik a halottak szama. Az oltas lenne az egyeduli megoldas, de elmulasztottak a megfelelo felvilagositast a lakossag fele, most hiaba akarjak a sajat hibajukat az emberekkel megfizettetni.

  • User
    Dátum: 2021. november 17., 12:36
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Amit a politikus kizár, az bekövetkezik. Orbán Viktor hazudta, hogy nem lesz egészségügyi diktatúra Magyarországon és nem lesz kötelező soha az oltás! Köszi, Viktor! Meghálálom jövőben. Van ugyebár harmadik út is!!

    • User
      Dátum: 2021. november 17., 22:01
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Azt mondá qurcsány ,hogy aki mem Magyarországon fizet adót ,annak kuss! Te ott fizeted?Ha nem ,akkor alkalmazzuk a qurcsányi szabályt! Érthető! Te Romániában ugrálj,itt követelőzhetsz és ugrálhatsz fél
      lábon mint a gólya.