Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A „trianoni szerződés napjává” nyilvánította június 4-ét a parlament

A „trianoni szerződés napjává” nyilvánította június 4-ét a parlament Románia

Megszavazta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában.

Hirdetés
Hirdetés

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én, az első világháborút lezáró, Magyarország határait kijelölő békeszerződés évfordulóján kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

A törvényjavaslatot a román diplomáciát 2012 és 2014 között irányító Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor és Șerban Nicolae, a – tervezet beterjesztésekor még kormányon lévő – Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi szenátusi frakcióvezetője terjesztette a parlament elé.

Corlățean szerint a tervezet nem irányul valamely kisebbség vagy másik ország ellen. A trianoni szerződés az Erdéllyel kiegészült Románia határainak nemzetközi elismerését jelentette, ugyanakkor olyan polgári és politikai jogokat biztosított Erdély román többségének, amelyekkel soha korábban nem rendelkezett – érvelt az új ünnepnap bevezetése mellett a kezdeményező.

A tervezetet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta. Daniel Gheorghe liberális parlamenti képviselő úgy vélekedett: Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek le kellene cserélnie az irodájában található régi térképeket, és el kellene fogadnia: idejétmúlt, igazságtalan és nevetséges minden olyan próbálkozás, amely a Trianon előtti állapotok helyreállítására irányul.

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő.

„Egy erős, magabiztos, bűntudat nélküli többség soha nem fitogtatja hatalmát, nem hoz létre szándékosan olyan helyzeteket, amelyben a másik megalázottnak érzi magát, ahol őt kigúnyolják, megbélyegzik, ahogyan tették azt önök az elmúlt három hétben” – mutatott rá a magyar érdekképviselet vezetője.

Kelemen Hunor kifejtette: ami száz évvel ezelőtt történt, az a román nemzetnek érthetően nagy örömet szerez, a magyar nemzet és a romániai magyarok számára óriási veszteség, és ezt a tényt a román parlament elé terjesztetett törvényjavaslat sem tudja megváltoztatni. Leszögezte: a magyarok a magyar nemzet részei, függetlenül attól, hogy hol élnek, a nemzeti szolidaritás és a felelősség pedig nem irányul senki ellen.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 13., 19:41
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem ! Erre azt mondhatnank, hogy a szekely nep egy bango ,gyava, beszari csocselekke alacsonyodott, mely mindeg hagyja magat megalazni ! Es ezt koszonheti az anyaorszaganak, mely mindeg nagy szavakkal biztatja a szekelyeket, de valojaban soha semmit nem tesz ertuk !

    • User
      Dátum: 2020. május 13., 21:57
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Hány fokos a pálinkád?56°? Van megoldásod?Hogy gyáva stb.Az ír megoldást javasolod ,vagy mire célzol?Kifejtenéd bővebben te hőbörgő nagyokos?

    • User
      Dátum: 2020. május 14., 13:11
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Persze mindig az anyaország a hibás .nem kéne beszólnod az EU ba hogy né urak mi a helyzet.vagy netán Iuliu Winkler elvtársnak ,netám Biela Markónak ,Hunorkának ,hogy fiuk elba…ltáztátok a 30 évet és most itt állunk ahol a part szakad vissza a jövöben Ceausescu időkbe.Mindig azt halljuk uderáj nélkül végünk ők a megmentők.És ez lett belőle

  • User
    Dátum: 2020. május 13., 22:28
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nem az ir megoldast javaslom, hiszen itt nem is lenne akinek ezt javasolni. Neked es a hozzad hasonloknak azt javasolom, hogy ha kapsz egy jo pofont azoktol, kik hazadat elloptak es bitoroljak, akkor tartsd oda a masik orcadat is, es kerjel toluk meg egyet. Egyebre ugysem volnal erdemes !!!

    • User
      Dátum: 2020. május 14., 9:51
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Micsoda egy gerinctelen alak vagy!Először azt írod,hogy a székely egy bangó gyáva beszari csőcselékké alacsonyodott.Furcsa módon kaptál 6 like-ot!akiknek tetszik ,hogy őket? így nevezed.megáll az ész! Én erre kérdeztem mi a megoldás ,vélemenyed?Mi a teendő?Erre egy agresszív válasz ,hogy tartsam oda a a másik arcomat is.Na most akkor osszd meg másokkal is ,hogy TE mit fogsz csinálni június 4.-én.Ki mersz menni legalább egy fekete zászlóval ?Vagy írsz nekem ,hogy én milyen gyáva vagyok meg az összes székely bangó gyáva csőcselék.Otthon a laptopod előtt nagy bátor harcos vagy te provokátor!

  • User
    Dátum: 2020. május 14., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Garantalom neked, es a tobbieknek is, ha megigeritek, hogy legalabb 2-3.000-ren el mertek jonni, akkor en fogom vinni a sor legelejen a fekete zaszlot ! Na gyerekek, szivet neki !!! Es nem en vagyok a provokator, hanem te vagy az, hiszen te dobtad be a provokacio maszlagat, az „ir megoldassal” ! En ilyenrol nem beszeltem a hozzaszolasomban, te gyava szekus pribek !

    • User
      Dátum: 2020. május 14., 13:15
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Szövegértelmezési problémáid vannak ember! Te gyávázol ,csőcselekezel ,bangózol az elején igaz vagy nem? Erre én a MEGOLDÁSODAT kértem ,de mindig kitérsz a válasz elől.Tessék írd le a tervedet…mindig csak a’Ha’ ha jön 2 -3000 ember…ha így ha úgy.TE érted -e TE MIT CSINÁLNÁL.erre válaszolj , ne légy gyáva,bangó stb.

    • User
      Dátum: 2020. május 14., 15:20
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Ha jön 2-3000 ember én is megyek az egy dolog. De ki az aki akkor is fogja magát és kimegy tiltakozni, ha nem jön senki? Na, az a nem gyáva.

    • User
      Dátum: 2020. május 15., 10:10
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Kis csalafinta!Ha mások jönnek én az élére állok…ha nem jönnek csak 100-an ,akkor nem…és akkor mondhatod na ugye igazam volt ,idézet tőled!! ‘Erre monhatnank hogy a szekely nep egy bango gyava beszari csocselekke alacsonyodott…’Te pedig maradsz az önkéntes fotelhős!

  • User
    Dátum: 2020. május 14., 15:07
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Csak csendben megjegyzem, ha Magyarország nem folytatna legtöbbször olyan külpolitikát, amivel magára haragítja a nagyhatalmakat, akkor sokkal jobb eséllyel tudná megvédeni a határon kívülieket. Igazán tanulhatnának Romániától ezen a téren.

    • User
      Dátum: 2020. május 14., 19:17
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Ezt csak álmodod…Romániának így diktálnak a nagyhatalmak Nemeto.és Fr.o. USA ,hogy elnézik magyarellenes politikáját cserébe megkapnak mindent…ipart ,altalaji kincset,termőföldet,olcsó munkaerőt ,vesznek ócska fegyverzetet …egy ilyen gazdag ‘ország” nagy szehénydéggel.

  • User
    Dátum: 2020. május 14., 17:41
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Tipikusan jellemzi a román ember gondolkodását, elmaradottságát, lelkivilágát és határtalan butaságát! Mindig lebegjen a szemük előtt azonban az, hogy semmi sem tart örökké… Voltunk amik vagyunk és leszünk amik voltunk!

  • User
    Dátum: 2020. május 15., 13:22
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Akihivsz 2-3000 embert amikor tilalom van,hogy a randorseg vegzalja oket te meg a sarokrol nezned az esemenyt es nagyokat rohognel.ha olyan bator vagy menj egyedul es majd csatlakoznak hozzad .kiket vinnel be az erdobe aztan ott hagynad a surujeben.