Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Sapientia kutatói írták le

A Sapientia kutatói írták le Románia

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) mikrobiológusai, együttműködve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóival, elsőként írtak le Romániából a tudományra nézve új baktériumnemzetséget.

A Sapientia EMTE csíkszeredai Biomérnöki Tanszékén zajló mikrobiológiai kutatások során környezetmérnök szakos hallgatók a tudomány számára eddig ismeretlen új baktériumnemzetséget illetve fajt tenyésztettek ki és azonosítottak DNS vizsgálatok alapján, dr. Máthé István oktató vezetésével.

Az új nemzetség leírásához szükséges széleskörű biokémiai, molekuláris biológiai vizsgálatokat dr. Felföldi Tamás (ELTE, Budapest) mikrobiológus irányította, az eredményeket pedig rangos tudományos folyóiratban közölték.

A cekendi hulladéklerakó csurgalékvizéből származó új baktérium a Caenimicrobium hargitense nevet kapta. A nemzetségre vonatkozó első névben a latin „caeni” szó a csurgalékvizes reaktor eleveniszapjára utal, ahonnan a baktériumot kitenyésztették, a görög „microbium” szó pedig a magyar mikroorganizmus szó megfelelője. A „hargitense” fajnév a baktérium tágabb származási helyére, a Hargita-hegységre utal.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük