Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: A PNL nem támogatja, hogy szabadnapot kapjanak az oltásra jelentkezők

FRISSÍTVE: A PNL nem támogatja, hogy szabadnapot kapjanak az oltásra jelentkezők Románia

A liberálisok nem támogatják az USR-PLUS törvénytervezetét, amely szerint fizetett szabadnap járna azoknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen – jelentette be Ludovic Orban.

Hirdetés
Hirdetés

A Nemzeti Liberális Párt elnöke azzal érvelt a párt országos végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően, hogy a kezdeményezés nem része az oltási stratégiának, és nem vitatták meg a koalícióban sem, ennélfogva a PNL „nem érzi kötelességének” támogatni azt. Orban szerint ugyanakkor egy ilyen rendelkezés diszkriminatív lenne azokkal szemben, akik már felvették az oltást, és nem részesültek szabadnapban emiatt.

Az USR-PLUS törvényhozói által benyújtott javaslat értelmében a koronavírus elleni oltás beadásának napján az alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnának a törvény által megszabott pihenőszabadságon felül. A tanulók, egyetemisták és katonák igazoltan hiányozhatnának az oltás napján. Ugyanúgy az oltásra jelentkező gyerek egyik szülője is szabadnapra lenne jogosult a tervezet szerint, amennyiben a gyerek 14 év alatti, vagy fogyatékkal élő és 26 év alatti. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap járna.

A szenátusi szakbizottságban megszavazott módosítás szerint a munkáltató nem köteles szabadnapot adni az alkalmazottnak, amennyiben lehetőséget teremt az oltás felvételére a vállalat székhelyén.

FRISSÍTÉS: Elutasította a szenátus a tervezetet

Első házként elutasította hétfőn a szenátus a 2020/55-ös törvényt módosító tervezetet, amelynek értelmében fizetett szabadnap járna azoknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen.

A javaslat 64 támogató szavazatot kapott a kezdeményező USR-PLUS, valamint a PSD részéről, 60 törvényhozó (PNL és AUR) ellene voksolt, négyen tartózkodtak. A javaslat elfogadásához 69 támogató szavazatra lett volna szükség.

A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2021. május 17., 17:58
      ÉRTÉKELÉS: -3

      ” Felvették a kabátot.” …leesett talán?
      Na ilyen bonyolult a magyar nyelv.Románul ez úgy van ,hogy „a îmbrăcat paltonul” lefordítva felöltöztette a kabátját..
      És „felvették az egyetemre”?…talán leesett?
      Nos?

    • User
      Dátum: 2021. május 18., 13:26
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Nyelvújitásról nem hallott véletlenül?Ha ez elfogadott ,akkor lehet használni…vagy lássátok feleim mik vogymuk-nál maradunk vagy visszatérünk?

    • User
      Dátum: 2021. május 19., 9:52
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Ha az orvostársadalom és az orvosi szaknyelv.elfogadja és használja ezt a kifejezést,akkor azt el kell fogadni !Hiába akadékoskodik vagy okoskodik bárki…akkor a „fevette az oltást” helyett mit használna?Máskülönben nem a román nyelvi tükörfordításból jön ,az biztos.Bizonyára az angol nyelvből átvett kifejezés a „take the vaccine”…és ez lenne az egyetlen kifejezés ami eddig más nyelvekben is használatos?

  • User
    Dátum: 2021. május 18., 15:24
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A magyar nyelv , szerencsere, szep es gazdag ! Csak tudni kene hasznalni nem pedig , meg tukorforditasnak sem nevezheto , ujitasokkal ronditani.Hagyjuk : „jovanazugy”! !