Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A miniszterelnök fokozott ellenőrzéseket kér a közszállításban

A miniszterelnök fokozott ellenőrzéseket kér a közszállításban Románia

Ludovic Orban kormányfő felkérte a közlekedési rendőrséget és a közúti szállítást ellenőrző állami felügyelőséget (ISCTR), hogy fokozzák az ellenőrzéseket mind a településeken belüli közszállítási járműveken, mind a távolsági járatok buszain, illetve a vállalati, alkalmazottakat szállító járműveken, mivel több COVID-19 góc is kialakult az ezeken uralkodó helyzet miatt.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszterelnök a belügyminisztérium székhelyén pénteken tartott távkonferencia keretében számolt be erről a prefektusoknak és a koronavírusjárvány megfékezéséért felelős intézmények vezetőinek.

A kormányfő elmagyarázta, hogy a helyi hatóságok bírságokat róhatnak ki, és arra is lehetőségük van, hogy felfüggesszék, vagy bevonják az egészségügyi óvintézkedéseket be nem tartó cégek működési engedélyét.

Az ellenőrzéseket azokra a helyekre kell fókuszálni, ahol a legnagyobb rendellenességeket tapasztalják, ahol a járvány a legnagyobb mértékben terjed – tette hozzá Orban.

Készen kell legyen a kórházat kérésre elhagyó személyek adatbázisa mire a karanténtörvény hatályba lép

Ludovic Orban felkérte az egészségügyi rendszer illetékeseit, a közegészségügyi igazgatóságok vezetőit, hogy készítsék elő a COVID-19-cel diagnosztizált, és a kórházat saját kérésükre elhagyó személyek, illetve azok kontaktjainak adatbázisát annak érdekében, hogy amint a karanténtörvény a jövő héten hatályba lép, azonnal ki lehessen adni a 14 napos otthoni elkülönítésre vonatkozó rendeleteket.

Elmagyarázta, a törvény hatályba lépésével a közegészségügyi igazgatóságok (DSP) biztasítaniuk kell, hogy minden olyan fertőzött személy, aki az utóbbi napokban saját kérésre elhagyta a kórházat, otthoni elkülönítésbe kerüljön és otthoni kezelésben részesüljön, illetve azt is, hogy az ezentúl diagnosztizált személyek átessenek az orvosi felmérésen, amely a COVID-kórházakban történik. A kontaktszemélyek esetében pedig el kell rendelniük az otthoni elkülönítést.

„Nagyon fontos megbizonyosodnunk afelől, hogy a vírus bármely lehetséges hordozója betartja az elkülönítésére vonatkozó intézkedéseket, az orvosi kezelés ajánlásait és nem veszélyezteti a többi állampolgár egészségét” – szögezte még le a kormányfő.

Hozzátette, nehéz volt megértenie az új törvény azon kitételét, hogy a karanténba vagy elkülönítésbe való helyezés ellen a páciens 48 órán belül fellebbezhet, és azt tanácsolta a COVID-19-cel diagnosztizált személyeknek, hogy legalább 5 napig maradjanak a kórházban az alapos orvosi kivizsgálás érdekében, még akkor is, ha tünetmentesek, amint a törvény azt korábban előírta.

„Hallották azokat az eseteket, hogy a pácienseknek nem voltak tüneteik, elhagyták a kórházat, majd visszakerültek oda válságos állapotban, sőt, egyesek közülük meg is haltak” – indokolta meg kérését Orban.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 20., 20:09
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem ártana a CFR járatait is ellenőrizni.Ma Bukarest fele a vonat tele egymás mellett ültek az emberek, valahogy sikerült egy fülkébe ketten ülnünk amikor bejött egy egyén,maszk az orra alatt, úgy köhögött,hogy nyuvadt meg, a zsebkendőjét kiterítette az azstalkára … mit mondjak a másik utazótársammal azt sem tudtuk hogy meneküljünk a fülkéből.Hazafele majdnem ugyanaz a helyzet, egymás mellett ülő utasok, szerencsére nem köhögött senki.Igazán megpótolhatnák a két vagont.