Felhívás!

A magyaroknak üzent Klaus Iohannis államfő a nemzeti ünnep alkalmából

A magyaroknak üzent Klaus Iohannis államfő a nemzeti ünnep alkalmából Románia

A magyaroknak üzent Klaus Iohannis államfő a nemzeti ünnep alkalmából.

“Önöknek, magyar etnikumú román állampolgároknak a mai nap alkalmat nyújt megerősíteni nagyra becsült értékeiket, amelyek egy néppé egyesítik önöket, valamint arra, hogy büszkén mutassák fel a világ előtt azt az identitást, amely felszentelt helyet biztosít önöknek a történelemben és az egyetemes kultúrában” – olvasható Iohannis üzenetében.

Az államfő megemlítette a romániai magyar kisebbség és politikusainak jelentős hozzájárulását az ország európai integrációjában, a demokratikus értékek visszaszerzésében, valamint abban, hogy társadalmunk az emberi jogok tiszteletére és a kisebbségek védelmére épüljön.

Iohannis azt írja: a COVID-19 járvány elleni szolidáris küzdelem bizonyíték arra, hogy a románok és magyarok képesek közösen gyümölcsözővé tenni nagyszerű emberi tulajdonságaikat.

A nemzetek közötti harmónia kialakítása révén erős és virágzó társadalmat fogunk tudni kialakítani, amelyben a romániai magyar kisebbségnek megvan a helye és figyelemreméltó hozzájárulása – üzeni az államfő a magyar nemzeti ünnepen.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások