Hirdetés
Hirdetés

„A lovaskultúra a nemzeti identitásunk része”

„A lovaskultúra a nemzeti identitásunk része” Románia

A nemzeti identitásunkhoz hozzátartozik a lószeretet meg a lovaskultúra, ezért is kell tömegessé tenni a lovas sportot Erdélyben is – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Marosvásárhelyen, a III. Székelyföldi Lóvasfórumon, amelyen a székelyföldi lovas társadalom színe-java képviseltette magát.

Pénteken zajlott a III. Székelyföldi Lovasfórum a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a lovas ágazatok különböző képviselői, több egyesület, huszármozgalom, vagyis a székelyföldi lovas társadalom különböző rétegei is bemutatkoztak, eredményeket, illetve terveket ismertettek. 

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta: „Háromszéken 22 lovasegyesületet azonosítottunk, illetve négy olyan állatorvost, aki érdekelt ebben a lovasprogramban, közülük egyetlen kivétellel mindenki sikeresen pályázott. Volt, aki fizikai építkezésre fordította a pénzt, volt, ahol gépeket vásároltak, de lószerszámokat, egyenruhákat, mobil lóboxokat, lószállítót is vásároltak és egyéb beruházásokat valósítottak meg”.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek egyik fontos nemzetpolitikai eredménye, hogy „újraélesztették”, megerősítették Erdélyben a lovassportot. Nagyjából 220 millió forintnyi támogatást kaptak az erdélyi lovas egyesületek, szinte nincs olyan lovasegyesület, amely gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozik, és ne nyert volna támogatást

„A lovas kultúra hozzátartozik a magyar, illetve a székely nemzeti identitáshoz, talán az utolsó pillanatban vagyunk, hogy még egyszer vissza tudjuk tanítani a fiataloknak ezt” – tette hozzá Potápi.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 30., 22:54
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A loszeretettel mi mar ugy vagyunk Szekelyfoldon, hogy szegyen az aki lovat tart, megveti mindenki. Hacsak mar valaki lefenykepez egy szabalyosan kozlekedo lovasszekeret, az internet nepe kiutalja a vilagbol is, szitkozodik, becsmerloen lekezeloen tamadja, gunyt uz belole.
    Pont a minap is meg az egyik helyi radioban a musorvezetok is ugyanezt tettek, tapos blokkoskent azon filoztak, hogy kelle ITP vizsgat csinalni a lora es a szekerre.
    A lovazas itt mar csak akkor elismert, ha a gyereket eljaratja a szulo 100 lejert legalabb lovagolni, hintozni.
    Valakik ebbol is jo hasznot tudnak huzni, a vaskos tamogatasokbol tudnak elni a hobbijuknak.

    • User
      Dátum: 2022. december 2., 10:06
      ÉRTÉKELÉS: 2

      A lovat szeretni, lovagolni vele vagy igasallatnakl használni, kivilágítatlan szekerekkel az úton közlekedni nulla közlekedési tudás nélkül két külön dolog.

      • User
        Dátum: 2022. december 4., 10:14
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Na látod erről beszéltél, én is így látom, ha témába kerül bárhol, bármilyen módon a lovas szekér, mint fogalom akkor az csakis szabálytalankodó, az út közepén kivilágítatlanul haladó, iskolázatlan kretén lehet csakis. Pedig csak, mint fogalom említetted meg, de már rögtön szapulni kezdik. A blokkosoknak (tisztelet a kivételnek) csak a kutya, macska, aranyhörcsög, aranyhal fontosabb még a saját családtagjánál is, azt ha kell akkor babakocsiban taszítják végig a városon keresztül is mindennap. Más állatot meg minden más embert csak utálni tudnak. Ha nincs kocsijuk akkor minden autós gyaláznak ahol érik, ha meg van akkor revansot vesznek a szekereseken, rájuk húznak, szabálytalanul büntetőfékezgetnek előttük, így vezetve le a felgyülemlett frusztrációjukat, mert elnyomva érzik mindenütt magukat.

        • User
          Dátum: 2022. december 5., 14:39
          ÉRTÉKELÉS: -1

          Így van. Nem tudományos alapon a közúton levő szekeresek nagyon nagy része fütyül a közlekedési szabályokra. Nem csak a romák. A szekér, sőt a ló ilyen fajta munkára való használata felett elmúlt az idő, mint ahogy sok minden más felett is. Ez nem lenézés, ez a valóság, Inkább élvezzük az állat társaságát, szeressük, lovagoljunk vele a természetben.

          • User
            Dátum: 2022. december 7., 22:20
            ÉRTÉKELÉS: 0

            De te a luxusbejemveddel ha az ut kozepen jarsz az nem szabalytalan, ugy latom szegeny szekereseket megalazni tudod csak, mert felsobbrendunek erzed magad a lefingott verdadban. Mas a ketkezi kemeny munkaval csak ennyit tud megengedni, mert ennyire futja csak neki. De mar kora hajnalban meg kell etesse az allatokat keso estig, telen, nyaron, unnep ide vagy oda, mindig. Te meg masnaposan delben ebredsz jo esetben, az ejszakakba nyulo tivornyazasok miatt.
            De legalabb abban a szekeresben tobb emberseg van, mert tudod a mondást: “lova tesz az ember es embere a lo”.

      • User
        Dátum: 2022. december 10., 2:33
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Maga se haragudjon, de az ön előtti hozzászóló mondatain el kéne gondolkozzon, mert egyedül itt maga az aki nem érti. Ilyen előítéletesnek és lenézőnek lenni azt feltételezi, hogy maga egy nagyon megkeseredett ember, aki a tisztességes kétkezi munkásembereket elítéli, de manapság sokan vannak ezzel mások is.

        • User
          Dátum: 2022. december 10., 10:07
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Már ne haragudjon, de mi a sértő abban, ha valaki elmondj az igazat, vagyis, hogy az állati erőt használó járművek felett lejárt az idő, illetve azt, hogy ezek a mai viszonyok között veszélyesek a közutakon? Na, akkor elmondok néhány történetet, mely velem történt:
          – Szépmező felé sötétben közlekedett egy szekér, melyet utolsó pillanatban tudtam elkerülni előzés közben
          – Sepsiszentgyörgyön kétszer ütött el (!) egy szekér, egyszer a parkoló autónak ment neki hátulról, egyszer pedig a pirosnál várakozó sort előzte (!) ezzel szembejött vele, ki szabályosan haladt, majd elhajtott és mikor utolértem még egyszer nekemjött
          – A környező falvakban rendszeresen találkozom este nem kivilágított szekerekkel, bár tény, hogy fogyatkoztak az évek során
          – Bukarest-Ploiesti között a 2×2 sávod főúton vágott ki elénk a szekeres
          – rendszeresen vezetik gyerekek a szekeret
          – jóbarátom egy kivilágított szekeres miatt lement az útról és felborult, szerencsére csak anyagi kár lett

          Nem mindenki ilyen, de a mai világban, a mai forgalomban a szekér egy veszélyforrás. Ha valaki ezen megsértődik, akkor azt jelenti, hogy ő is abba a kategóriába tartozik.

        • User
          Dátum: 2022. december 11., 11:16
          ÉRTÉKELÉS: 1

          Igy van, amiert valaki egesz napos dolgos munkaval keresi mindennap a megelhetesehez a kenyeret, nem kell ismeretlenul tudatlannak meg minden masnak becsmerelni. Orulj, hogy te nem ebbe az eletformaba szulettel, nem ebbol vagy kenytelen megelni es nem rad kell kopdossenek a magadfajta blokkos mindentudok!

          • User
            Dátum: 2022. december 12., 9:22
            ÉRTÉKELÉS: 0

            Honnan tudja, hogy bkokkos vagyok (nem vagyok, falun élek) meg miért gondolja, hogy aki nem szekeres, az nem dolgos munkával keresi meg a pénzt? Frusztrált és nem is érti a leirt szöveget, pedig részletesen elmagyaráztam.