Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A leggyakoribb bűntettek

A tavaly bíróság elé állított személyek 35 százaléka ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat – hangsúlyozta Augustin Lazăr, a legfőbb ügyész az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.

 

„(…) Száz vádlottból harmincnyolcat a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt állítottak bíróság elé. Az ország gépkocsiparkjának rohamos növekedése befektetésekre kell sarkalljon. Nagyon erős, egyre versenyképesebb és egyre különlegesebb autóink vannak (…), a közúti infrastruktúra azonban száz évvel ezelőtti, primitív. (…) Ugyanakkor a nevelésre is hangsúlyt kell fektetni. A fiataloknak meg kell tanulniuk tisztelettudóaknak lenni a volánnál is, és a mindennapi életben általában” – fogalmazott az interjúban Lazăr.

A leggyakoribb bűntettek listájának második helyén a vagyon elleni bűncselekmények (lopás, csalás, rongálás stb.) állnak, a harmadik helyen pedig a személy elleni bűncselekmények. A legfőbb ügyész szerint a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények száma is növekvő tendenciát mutat. Utóbbi oka – állítja –, hogy sok szülő külföldön vállal munkát, itthon hagyott gyermekeik pedig nem részesülnek megfelelő neveltetésben. „Ebben a rendkívül nyüzsgő világban, amelyben bárki bármerre közlekedhet, és amelyben nagyon sok minden történik, egyre nagyobb méreteket ölt a családon belüli erőszak. Sok kiskorút nem a szülei nevelnek, hanem a szomszédok, távolabbi rokonok gondozásában vannak, maguktól nőnek fel, bármiféle útbaigazítás nélkül, szülői példakép nélkül. Sajnos robbanásszerűen megnőtt azoknak a kiskorúaknak a száma, akik ilyen bűncselekményeket követnek el” – hívta fel a figyelmet a legfőbb ügyész.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük