Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kormányfő kedden tárgyal a tanügyi szakszervezetek képviselőivel

A kormányfő kedden tárgyal a tanügyi szakszervezetek képviselőivel Románia

Tárgyalásra hívja Nicolae Ciucă miniszterelnök a tanügyi szakszervezeteket. A kedd délre tervezett találkozó témája a szakszervezetek által benyújtott megállapodási javaslat lesz.

Hirdetés
Hirdetés

A kormány közölte, a miniszterelnök hétfőn megbeszélést tartott a tanügyminiszterrel az oktatás helyzetéről és a Képzett Románia projekt gyakorlatba ültetéséről, majd úgy döntött, hogy kedden 12 órára a kormánypalotába invitálja a tanügyi szakszervezetek képviselőit. A találkozón megvitatják azt a megállapodási javaslatot, amelyet a szakszervezetek nyújtottak be a tanügyminiszternek. A megállapodás előkészíti a talajt a tanügyi alkalmazottak támogatását célzó intézkedések, valamint az oktatási törvények reformja számára, hogy azok összhangba kerüljenek a Képzett Románia projekt célkitűzéseivel – olvasható a közleményben.

A tanügyi szakszervezeti szövetségek szombaton közös közleményben szólították fel a kormánypártokat, hogy legkésőbb hétfőig valljanak színt a romániai oktatás támogatásának ügyében. Szerintük a kormányfő nem tartotta be a szavát.

A három nagy szakszervezeti szövetség (FSLI, Spiru Haret és Alma Mater) felidézte: a január 21-én tartott találkozón a miniszterelnök megígérte, hogy a kormány megállapodást ír alá az oktatás támogatásáról. Mint írták, közel két hétig vártak az egyezség tervezetére, ám ezt nem kapták meg, így egy héttel ezelőtt maguk terjesztettek be egy megállapodási javaslatot a tanügyminiszternek. Majd akárhányszor érdeklődtek Sorin Cîmpeanunál a megállapodás sorsáról, azt a választ kapták, hogy a tervezetet egyelőre vizsgálják az illetékes minisztériumok. „A kormány voltaképp úgy döntött, hogy a megállapodás érdektelen” – vonták le a következtetést a szakszervezetek.

Emlékeztettek arra, hogy az egyezséget február 4-én kellett volna aláírniuk a miniszterelnökkel, akitől megtudták: a kormánynak nem áll szándékában egyezséget kötni a szakszervezetekkel. Nicolae Ciucă azt ajánlotta, hogy a tanügyminiszterrel állapodjanak meg.

A szakszervezetek közölték: nem kérdőjelezik meg Sorin Cîmpeanu jó szándékait, de szerintük semmi garancia nincs arra, hogy ha az oktatási tárca vezetőjével írnak alá egyezséget, akkor azt be is fogják tartani. Ezért kormányszintű megállapodást kérnek a koalíciótól az oktatás támogatásáról, és felszólították a kormánypártokat, hogy legkésőbb hétfőig nyilvánosan foglaljanak állást ebben a kérdésben.

A miniszterelnököt pedig arra kérték, hogy szintén a nyilvánosság előtt adjon magyarázatot a történtekre, mert szerintük a magatartása „sértő a tanügyi alkalmazottakra nézve”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük