Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A hét első és negyedik napján lesz nyáltesztes szűrés az iskolákban

A hét első és negyedik napján lesz nyáltesztes szűrés az iskolákban Románia

A hét első és negyedik munkanapján lesz nyáltesztes szűrés az iskolákban; a tanulók tesztelését az osztályteremben végzi majd az egészségügyi szakszemélyzet vagy a tanintézeten belül erre kijelölt személyek.

Hirdetés
Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy véglegesítették az iskolai nyáltesztes szűrés eljárását.

E szerint az antigén nyáltesztekkel való szűrésre minden hét első és negyedik munkanapján kerül sor valamennyi tanintézetben. A tesztelést az osztályteremben kell elvégeznie az egészségügyi szakszemélyzetnek vagy az iskola által ezzel a feladattal megbízott személyeknek, az órák elkezdése előtt.

„A tesztelés egyszerű és könnyen elvégezhető, nem igényel orvosi szaktudást” – nyomatékosították a szaktárca közleményében.

Az oktatási intézmények személyzetét a használt tesztek begyűjtésével kapcsolatban is kiképezik, ezek ugyanis potenciálisan fertőző egészségügyi hulladéknak minősülnek. A teszteket szemeteszsákkal ellátott, pedálos hulladékgyűjtőkbe kell dobni, majd az egészségügyi tevékenységekből származó hulladékokra vonatkozó szabályok szerint kell elszállítani.

Ha egy gyerek gyorstesztjének eredménye pozitív lesz, el kell különíteni a többiektől, és azonnal értesíteni kell a szülőt vagy törvényes képviselőt. Ugyanakkor az iskola egészségügyi személyzetének vagy egy erre kijelölt alkalmazottnak igényelnie kell a megyei egészségügyi igazgatóságnál a tanuló RT-PCR-tesztelését.

Az iskolai nyáltesztes szűrést a megyei egészségügyi igazgatóságoknak kell koordinálniuk a megyei tanfelügyelőségekkel együttműködve, és nekik kell biztosítaniuk az iskolák személyzetének a tesztek használatára való kiképzését is.

A tanügyi szakszervezetek szerint nem az iskolákban, hanem a családban kellene tesztelni a diákokat

A tanintézetek helyett a családban kell tesztelni gyerekeket, különben fertőzési gócokká válhatnak a közoktatási intézmények, a legtöbb pedagógus pedig amúgy is elutasítja a szűrés elvégését – véli a két legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség.

A FSLI és a FSE szombati közös közleményében arra a kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül a diákok iskolai nyáltesztes szűrésérről készült útmutatót, amely szerint a tesztelést az osztályteremben kell elvégezniük az egészségügyi alkalmazottaknak vagy az ezzel megbízott tanszemélyzetnek, az órák elkezdése előtt.

A szakszervezetek úgy vélik, hogy ez az időigényes eljárás megbénítaná a tanítást, és fertőzési gócokká változtatná a közoktatási intézményeket. Szerintük a tesztelést könnyen elvégezhetik otthon a szülők, és így megakadályozható az is, hogy a fertőzött gyerekek terjesszék a vírust az óvodában vagy az iskolában. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a diákok otthoni tesztelését javasolják az orvosok is.

A szakszervezetek ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a pedagógusok többsége elutasítja a szűrés elvégzését, és nem is kötelezhetők arra, hogy ezt megtegyék. Ha pedig a kormány ragaszkodik az iskolai teszteléshez, akkor ezt a feladatot csakis egészségügyi alkalmazottakra bízhatja, mert megfelelő védőfelszerelés hiányában a tanügyi személyzet ki lesz téve a fertőzés veszélyének.

Állásfoglalásukban a szakszervezetek emlékeztetnek arra is, hogy az egészségügyi minisztérium útmutatója szerint a nyáltesztes szűrés napján a gyerekek nem reggelizhetnek. ‘Az előírás betartása azt jelenti, hogy a gyerekek étlen-szomjan mennek iskolába. Kíváncsiak vagyunk, hány szülő engedi majd ilyen körülmények között iskolába a gyerekét’ – olvasható a közleményükben.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 13., 22:02
    ÉRTÉKELÉS: 10

    azon a két napon, otthon tartom a gyereket, remélem még sokan mások. Nem teszem ki a gyerekem stressznek. Egy fajta tiltakozás is lehetne ez által, hogy nem értünk egyet ….
    Teszt helyet vitaminokat kellett volna osszon az állam, ha valóban az emberek, gyerekek érdekét képviselné… a sok teszt felvásárlása valakit jól meggazdagított. Mi emberiség csak bábuk vagyunk a szemükben,,,.

      • User
        Dátum: 2021. november 15., 16:37
        ÉRTÉKELÉS: -3

        erre csak olyan magyarázatot lehet adni, vagy nincs gyereked, vagy olyan szülő vagy, hogy alig várod kirakhasd a kocsidból a gyereket, minél hamarabb átadhasd a sulinak. Legalább is addig nem kell otthon bajlódj vele…

    • User
      Dátum: 2021. november 15., 14:10
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Hiába tartják otthon hétfőn és csütörtökön a gyereket, ha nem tesztelik le, más napokon sem mehet majd iskolába. Azért lesz ezen a két napon tesztelés, mert 72 órán át érvényes az eredmény.

    • User
      Dátum: 2021. november 15., 16:02
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Milyen vitaminokat kellett volna az államnak osztania? Ön, mint szakértő mit javasol? Egy kevés A-vitamin, esetleg jöhet a B6 is? És ezekben tudja ön pontosan, hogy mi van és milyen esetleges mellékhatásai lehetnek? Mert ugye a vakcinákkal szemben ez a fő érv (a másik, hogy a gyógyszeripar gazdagszik meg rajta – ebben az esetben sem járnának rosszul).

  • User
    Dátum: 2021. november 15., 14:53
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Tesztelik a gyereket de hatha pont ok fertozik meg a minta levevo eszkozzel ?!?! Ki nez nem ezt is belolul… s mi lessz ha kijon pozitivnak ?? akkor a szuloket is letesztelik ok is kijonnek pozitivnak akkor ulunk 2 hetig othon !!! NA nem !!!! inkabb en sem fogom engedni hetfon s Csutortokon iskolaba !!!

  • User
    Dátum: 2021. november 15., 15:24
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Arrol senki nem beszel, hogy az iskola es ovoda bejaratoknal a szulok maszk nelkul tobb tucatnyian varjak a nebulokat , persze legtobben maszk nelkul. Foleg az ovodakban nevetseges, minden gyermeket egyesevel adnak at, mint egy leltari targyat.:)

  • User
    Dátum: 2021. november 15., 18:47
    ÉRTÉKELÉS: -6

    A szulok nem fognak beleegyezni a tesztelesbe, a tanaroknak sem ez a dolguk, undorito a teszteles is, mindket fel reszere utalatos, en sem szeretnem vajkaljanak bennem, en meg plane osszehanynam magam, ha kene nyulkaljak mad szajaban , ugy, hogy akkor nem engedem iskolaba a gyerekeket es kesz.

  • User
    Dátum: 2021. november 16., 10:54
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Veszettség, rüh és tetűszakértők már voltak. Most orvosi próbavételekben jeleskesnek, de később talán műteni is fognak. Természetesen szükség esetén.